Szervezetünk tiltakozik Kolozsvár és Wass Albert emlékének meggyalázása ellen minden jóérzésű magyar nevében, azt javasolva modern hazaárulóinknak, egyeztessenek a magyarkérdés megoldásáról Bukarestben vagy a Kempinski szállóban. Ugyanakkor megkérjük Szili Katalint, adja át üzenetünket főnökének: továbbra is persona non grata Erdélyben a kormánypártok valamennyi tagja, legyen az akár olyan elfogadhatónak vélt politikus, mint az, aki csak csendben menetel velük. És mondja meg, hogy mi hiába unjuk őket, nincs hová hazamenjünk, mert itthon vagyunk, s létünkkel tüntetünk ellenük – áll az Erdélyi Magyar Ifjak szerkesztőségünkhöz eljuttatott tiltakozásában.
Örömötök sok legyen,
Bánatotok semmi,
Segítsen az Isten boldogoknak lenni!
Legyetek mindig vidámak, örüljetek minden szépnek,
Én így kívánok nektek Boldog Új Évet!
Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog.
Érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre. Tiszta szívből
ezt kívánom.
Szaporodjon ez az ország
Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,
s ki honnan jött, soha soha
ne feledje.
Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
vissza nem fognak a kátyúk…
A többit majd apródonként
megcsináljuk.
Végül pedig azt kívánom,
legyen béke. –
Gyönyörködjünk még sokáig
a lehulló hópihékbe’!
B.Ú.É.K.KIVÁN GYÖRGY MIHÁLY ÉS CSALÁDJA
Na hello!nagyon ki vagyok abrandulva :)))))))))))))…azonkivul aki tudja huzza a labat ebbol az orszagbol mert nagyon xar…mondom en ..:) komolyan ne varjatok mig meg xarabb lesz az eletetek ,mert olah orszag kezd az idegeimre menni ahhh.csako ,kellemes napot mindenkinek:)
A CCSB exit pollja szerint az RMDSZ 6,3%-ot gyűjtött az EP-választásokon, míg Tőkés László 3,3%-ot összesített. Ezzel az RMDSZ átlépte a pártok számára kötelező 5%-os küszöböt, míg a független jelölt szintén bejutott, átlépve a függetlenek számára kötelező 2,8%-os küszöböt.
Bár a romániai magyarság aránya 6,6%, honfitársaink részvétele a szavazáson jóval meghaladja az országos átlagot.
Hallo Szaszregeniek
Vasarnap tutok valasztani es pedig, Igen vagy nem el, Marko aszt mondta hogy nem el fog valasztani. Ne halgasatok a Regi komunistak ra. Romaniaba sok minden kel javulyon.
Orbán1Ferenc vagyok szolgálatodra. Sajnos nincs több nevem, de mire vagy kiváncsi kedves Sun Rider? Na és Te ki lennél civilben? Van valami polgári neved?
Gyerekek menjetek szavazni!!!! Valazd meg ki kepvisel Brusselbe!!! Ne egy hernyotalpas idiota:) Persze ha magyar vagy igazan! Udv. mindenkit , talalkozunk vasarnap! Mindenki hozza a szemelyazonosagit:P
Igazad van kedves Sun Rider! Sajnos a betolakodók bocskorral tapossák ősapáink földjét…. Az is igaz, hogy az RMDSZ tagok közül sokan, de nem mind, eladnák az öreganyjukat is, kapzsi, hernyó tipusú emberekké tette őket a hatalom és a pénz. De valaki minket is kell képviseljen Brüsszelben! Százszor inkább akármilyen magyar mint a legkiválóbb szőröstalpú! Tőkés Lacira is haragszol?
Magyarországon Budapesten, Szegeden és Gyulán lehet szavazni.
A szavazás napján külföldön tartózkodó román állampolgárok érvényes útlevéllel vagy személyazonossági kártyával szavazhatnak. Minden külföldön szavazó román állampolgárnak, akár állandó külföldi, akár román lakhellyel rendelkezik, nyilatkozatot kell adnia arról, hogy nem szavaz többször. A szavazás 2007. november 25.-én, az adott ország helyi ideje szerint 7.00 és 21.00 óra között zajlik. A külképviseletek vezetőinek biztosítania kell a választással kapcsolatos információk megjelentetését a helyi sajtóban.
Nahat en varom a karacsonyt de valjon ha en szavazok rmdszre s mittom en kikre meg szebb lessz a karacsonyfam?….ebben az orszagba meg a szag sem…nem beszelunk azz izekrolo…na mind1…csak annyit szeretnek meg elmondani hogy en nem megyek szavazni semmi emberekre…ez igy volt mindig s igy lessz orokkon orokre…AMEN!
Sziasztok!
Miota lehet romanul ide beirni?..probaljatok magyarul roman oldalakra ….szep szavakkal fognak fogadni:)
Azonkivul Orban1Ferenc…ismetlem magam…rmdsz= 1 part …es 1 part nem kepvisel egy nemzetet max a komunizmusban volt egypartrendszer ,remember?Szoval miert mindig az rmdsz ?? en annyira gyulolom foleg a szaszregeni rmdszt …mert a dednagytatam foldjet kiosztottak az olahoknak akik bejottek!A foldoszto komiszioba kik voltak meg benne az olahokon kivul?? rmdsz-esek.ugyanazok voltak akkor is s most is fent ,semmi nem valtozik…reformalni? ugyan mar ,akkor honnan jon plussz penz es hatalom egyeseknek?Moralis okokbol gyulolom az egesz remdsz-es nyalos tarsasagot minden szinten ,akinek ehez semmi koze elnezest kerek.12 ev pereskedes utan ,amihez ide es penz kellett ,es megnyerjuk a pereket folyamatosan es megnyerjuk azaz visszanyerjuk a foldeinket ,errefel a tanacs es foldoszto bizottsag ,amelyekbe rmdsz-esek is voltak kiosztjak a vad olahoknak s nekunk egy negyedresz gyumocsost adnak „kukutyinfalvan”…..azert mert a mennyei mannat olukbe kaptak ,fuggetlenul attol milyen part itt a hatalom s penz beszelt mindig ,de hiszeg Istenben es abban hogy nemcsak ezzel kapcsolatban de valamikor igazsag lesz ebben a hulye vilagban mert eddig es most is csak gazsag volt.
Alapítványunk egyik nagylelkű támogatónktól adományba kapott egy 4 éves ezüst FORD GALAXY 1.9 TDi gépkocsit. Ezzel az autóval járta Csaba testvér járta a gyermekotthonokat és látogatta az elesett családokat.
A kocsit 2007. november 13-án éjszaka, Budapesten az Alvinci utca 18. elöl lopták el. Ha valaki tud a gépkocsiról valamit, kérem értesítse a II. kerületi Rendőrkapitányságot, vagy bennünket 06/30-685-7819 –es, vagy a 06/20-773-8990 mobil számon.
A gépkocsi rendszáma JVS-183 rendszámú volt. A gépkocsi mindkét oldalára nagy kék betűkkel DÉVAI SZENT FERENC ALAPÍTVÁNY volt felírva.
Az RMDSZ-t meg lehet reformálni, új generációk jönnek akik valószínűleg jobban dolgoznak majd a mostaniaknál, de ha nem lesz RMDSZ akkor nem lesz mit megjavítani. Ha a magszállók fogják képviselni az ügyeinket Brüsszelben, annyit jelent, mintha nem is léteznénk.
J napot kivanoc
Buna ziua
Cetateni ai Reghinului ducetiiva la referendum si votati da pentru
votul uninominal in favoarea lui Basescu poate se va schimba ceva in bine pentru populatia Romaniei ati intrat in Uniunea Europeana
dar tot cei vechi condc. Succes la vot
ja es meg valami……..rmdsz nem kepviseli a magyarsagot sem a masik sem a harmadik part ,engem egy part se kepvisel az tutti ,pedig magyar vagyok ,s hagyjuk mar az osszetartas es hasonlo ugymond nagy szavakat ,mert AZ belulrol kell jojjon s nem egy part hatarozza meg akik eveken at lopkodtak s nyaltak ,semmi mas ,sorry .Sokszor mint hires iroink en is szegyelem hogy magyar vagyok ,mert egyesek szegyenbe hoztak .mert a magyar ember genjeben ott van a szethuzas es az irigyseg s ez sajat magan all bosszut .ez van gyerekek lol
Az orszagba akkor fog javulni a helyzet kedves szaszregeni ha non-manipulativ modon mindenki megvaltoztatja a gondolkodasmodjat :)…ja es talan segit az egeszu vilagnak is nemcsak az orszagnak:P
És nem csak régeniek! Minden magyar anyanyelvű menjen el szavazni, a román csak akkor, ha az RMDSZ-re vagy Tőkés Lacira adja voksát. Ha nem, akkor menjen inkább horgászni!
Román külügyminiszter: sivatagba deportálni a cigány bűnözőket
2007-11-05. 20:44:53
Román cigányfajvédő „civil” szervezetek Adrian Cioroianu külügyminiszter lemondását követelik egy nyilatkozata miatt, amelyet fasiszta jellegűnek és náciszerűnek minősítenek.
Cioroianu az olasz-román diplomáciai konfliktust okozó bűnöző románokról (cigányokról) kijelentette, hogy az ilyen embereket nem szabadna televíziókkal felszerelt börtöncellákban tartani, hanem büntető zászlóaljakban a legnehezebb kényszermunkára kellene fogni őket. Hozzátette: arra is gondolt, nem lehetne-e az egyiptomi sivatagban egy darab földet vásárolni, s odazsuppolni azokat, akik hazájukra külföldön szégyent hoznak.
A külügyminiszter ezt egy televíziós műsorban jelentette ki. Megnyilatkozása éles bírálatokat váltott ki a „civil” szféra és egyes politikai pártok részéről. A cigányfajvédő szervezetek szerint a külügyminiszter felvetése súlyosan sérti a román és az európai törvényeket. Emlékeztettek arra, hogy a nemkívánatos személyek eltávolításaként meghatározott deportálást a holokauszt idején alkalmazták.
Theodor Stolojan, a Liberális Demokrata Párt (PLD) elnöke is Cioroianu lemondását kérte a „rasszista” kijelentés miatt. Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke is hasonló véleményének adott hangot.
Cioroianu hétfőn sajnos bocsánatot kért. Hangsúlyozta: akik ismerik, tudják, hogy ez a megnyilatkozása nem jellemzi őt, s hozzátette, hogy a bűnözők sivatagba küldése nem jelent megoldást. Nyomatékosította azt is, hogy kijelentésekor semmiképpen se gondolt a roma nemzetiségűekre.
„A Gaga Rádió hamarosan Szászrégenben is hallható lesz!!!!”
Vegre ,bar igazan szegyen ,hogy nincs helyi magyar nyelvu radio ..a Son-os testverek pedig gyonyoru musorokat sugaroznak.Nem vagyok sovin de a fene egye meg mar !!! se identitasunk nincs es mar lassan semmi ,ez a veszely mar miota fenyeget es senki nem tesz semmit .Nah fel vagyok haborodva:)lol
Sziasztok! Szeretnék segítséget kérni, hogy egy motel címét és elérhetőségét megszerezzem, ahol 19. -én Pénteken szálltam meg. A főút mellett volt, ahol egy jelzőlámpa is van. Pénteken a pincében lévő bárban buli volt, az első emeleten étterem van. A szobákhoz egy kapun kellett bemenni és hátulról lehetett a szobákat elérni.
Köszönöm a segítségeteket!
Üdv, Gabor
A Gaga Rádió hamarosan Szászrégenben is hallható lesz!!!!
Nagy István a hétvégén bejelentette, hogy a nyolc éve Marosvásárhelyen és a másfél esztendeje Szovátán is működő rövidhullámú adó mellett a közeljövőben Szászrégenben is sugározni fog a rádió.
Regen az en, a mi kis varosunk, ahova ugymond hazajarunk
EMI: takarodjon Erdélyből Szili és bandája!
Még kulcstartón se akarják látni
Erdélyben (sem)
Szervezetünk tiltakozik Kolozsvár és Wass Albert emlékének meggyalázása ellen minden jóérzésű magyar nevében, azt javasolva modern hazaárulóinknak, egyeztessenek a magyarkérdés megoldásáról Bukarestben vagy a Kempinski szállóban. Ugyanakkor megkérjük Szili Katalint, adja át üzenetünket főnökének: továbbra is persona non grata Erdélyben a kormánypártok valamennyi tagja, legyen az akár olyan elfogadhatónak vélt politikus, mint az, aki csak csendben menetel velük. És mondja meg, hogy mi hiába unjuk őket, nincs hová hazamenjünk, mert itthon vagyunk, s létünkkel tüntetünk ellenük – áll az Erdélyi Magyar Ifjak szerkesztőségünkhöz eljuttatott tiltakozásában.
Örömötök sok legyen,
Bánatotok semmi,
Segítsen az Isten boldogoknak lenni!
Legyetek mindig vidámak, örüljetek minden szépnek,
Én így kívánok nektek Boldog Új Évet!
Egyed András és családja
Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog.
Érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre. Tiszta szívből
ezt kívánom.
Szaporodjon ez az ország
Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,
s ki honnan jött, soha soha
ne feledje.
Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
vissza nem fognak a kátyúk…
A többit majd apródonként
megcsináljuk.
Végül pedig azt kívánom,
legyen béke. –
Gyönyörködjünk még sokáig
a lehulló hópihékbe’!
B.Ú.É.K.KIVÁN GYÖRGY MIHÁLY ÉS CSALÁDJA
Kedves Régeniek,innen és túl…
Boldog új esztendőt mindenkinek!!!:)
BBBBBBBBBBBBUUUUUUUUUUEEEEEEEEEEEEKKKKKKKKKKK:))) minden kedves Regeninek…..
sdgmx tsra wnyrti vswfempkt srhqyiovl hkvz gonbfciz
Na kedves forumtarsak, ismet elmult egy ev. Kivanok mindenkinek boldog es sikeres ujevet!
Günter Úrnak!
Itt az alkalom egy látogatásra.
Kelemes Ünnepeket es egy boldog Ui evet kivanok a Szaszregeeniek nek
20 ev ota nem jartam Regenbe.
Na hello!nagyon ki vagyok abrandulva :)))))))))))))…azonkivul aki tudja huzza a labat ebbol az orszagbol mert nagyon xar…mondom en ..:) komolyan ne varjatok mig meg xarabb lesz az eletetek ,mert olah orszag kezd az idegeimre menni ahhh.csako ,kellemes napot mindenkinek:)
hol vagy kelemenek a legszebb fia?
Exit-poll: RMDSZ: 6,3%, Tőkés: 3,3%
2007-11-25. 20:17:10
A CCSB exit pollja szerint az RMDSZ 6,3%-ot gyűjtött az EP-választásokon, míg Tőkés László 3,3%-ot összesített. Ezzel az RMDSZ átlépte a pártok számára kötelező 5%-os küszöböt, míg a független jelölt szintén bejutott, átlépve a függetlenek számára kötelező 2,8%-os küszöböt.
Bár a romániai magyarság aránya 6,6%, honfitársaink részvétele a szavazáson jóval meghaladja az országos átlagot.
(transindex.ro nyomán)
Nem hivatalos eredmények
Hai ra Romanok Magyarok Ziganyok es a töbiek indilyatzok
valasztani hogy javuljon a Politika Romaniaba Elyen Basescu
De azért nyomás voksolni emberek! Ha élni akartok menjetek szavazni!
Na ez már kultúra!
MARKO BELA A CSUPORBA SZART EGYE MEG A KI NELE TART
sZEKELYFÖLDI
Hallo Szaszregeniek
Vasarnap tutok valasztani es pedig, Igen vagy nem el, Marko aszt mondta hogy nem el fog valasztani. Ne halgasatok a Regi komunistak ra. Romaniaba sok minden kel javulyon.
sun Rider-nek
a politikahoz a forumba is hozza lehet szolni. ott tobben lassak es olvassak
Orbán1Ferenc vagyok szolgálatodra. Sajnos nincs több nevem, de mire vagy kiváncsi kedves Sun Rider? Na és Te ki lennél civilben? Van valami polgári neved?
amugy Orbanka..legyszives azonositsd magad:)..mar elnezest tobbszor irok be s nem egyszerre ,de mindig utolag jut eszembe valami:)
van am 1-2 emborke aki miatt leserultem multkor:))……szoval gyerekek asta e si cu asta defilam ..na romanul hogy kepbe legyek en is:)
LOL……….jah s aki nem ment szavazni annak a kosarmeccsen szet lesz torve a bordaja hahaha
Gyerekek menjetek szavazni!!!! Valazd meg ki kepvisel Brusselbe!!! Ne egy hernyotalpas idiota:) Persze ha magyar vagy igazan! Udv. mindenkit , talalkozunk vasarnap! Mindenki hozza a szemelyazonosagit:P
Ja …s altalaban nekem mindig igazam van csak elobb-utobb jonnek ra:PPP
Helloztok!
Mondjuk ra nem ,talan egyetlen igazi magyar forradalmar:)
Igazad van kedves Sun Rider! Sajnos a betolakodók bocskorral tapossák ősapáink földjét…. Az is igaz, hogy az RMDSZ tagok közül sokan, de nem mind, eladnák az öreganyjukat is, kapzsi, hernyó tipusú emberekké tette őket a hatalom és a pénz. De valaki minket is kell képviseljen Brüsszelben! Százszor inkább akármilyen magyar mint a legkiválóbb szőröstalpú! Tőkés Lacira is haragszol?
Magyarországon Budapesten, Szegeden és Gyulán lehet szavazni.
A szavazás napján külföldön tartózkodó román állampolgárok érvényes útlevéllel vagy személyazonossági kártyával szavazhatnak. Minden külföldön szavazó román állampolgárnak, akár állandó külföldi, akár román lakhellyel rendelkezik, nyilatkozatot kell adnia arról, hogy nem szavaz többször. A szavazás 2007. november 25.-én, az adott ország helyi ideje szerint 7.00 és 21.00 óra között zajlik. A külképviseletek vezetőinek biztosítania kell a választással kapcsolatos információk megjelentetését a helyi sajtóban.
Micimacko…………azokat az idoket en is visszasirom ,mert nem volt semmilyen problemam:),de meg beiratkozhatsz ha gondolod:)oviba
S most fogadunk valaki azt fogja beirni „SunRider tanulj meg eloszor helyesen irni” LOL…:)
Jaj s meg valamit….ugy szeretnek ovodaba jarni!!!!
Nahat en varom a karacsonyt de valjon ha en szavazok rmdszre s mittom en kikre meg szebb lessz a karacsonyfam?….ebben az orszagba meg a szag sem…nem beszelunk azz izekrolo…na mind1…csak annyit szeretnek meg elmondani hogy en nem megyek szavazni semmi emberekre…ez igy volt mindig s igy lessz orokkon orokre…AMEN!
Sziasztok!
Miota lehet romanul ide beirni?..probaljatok magyarul roman oldalakra ….szep szavakkal fognak fogadni:)
Azonkivul Orban1Ferenc…ismetlem magam…rmdsz= 1 part …es 1 part nem kepvisel egy nemzetet max a komunizmusban volt egypartrendszer ,remember?Szoval miert mindig az rmdsz ?? en annyira gyulolom foleg a szaszregeni rmdszt …mert a dednagytatam foldjet kiosztottak az olahoknak akik bejottek!A foldoszto komiszioba kik voltak meg benne az olahokon kivul?? rmdsz-esek.ugyanazok voltak akkor is s most is fent ,semmi nem valtozik…reformalni? ugyan mar ,akkor honnan jon plussz penz es hatalom egyeseknek?Moralis okokbol gyulolom az egesz remdsz-es nyalos tarsasagot minden szinten ,akinek ehez semmi koze elnezest kerek.12 ev pereskedes utan ,amihez ide es penz kellett ,es megnyerjuk a pereket folyamatosan es megnyerjuk azaz visszanyerjuk a foldeinket ,errefel a tanacs es foldoszto bizottsag ,amelyekbe rmdsz-esek is voltak kiosztjak a vad olahoknak s nekunk egy negyedresz gyumocsost adnak „kukutyinfalvan”…..azert mert a mennyei mannat olukbe kaptak ,fuggetlenul attol milyen part itt a hatalom s penz beszelt mindig ,de hiszeg Istenben es abban hogy nemcsak ezzel kapcsolatban de valamikor igazsag lesz ebben a hulye vilagban mert eddig es most is csak gazsag volt.
Segítséget kér Böjte atya
2007-11-15. 14:19:09
Alapítványunk egyik nagylelkű támogatónktól adományba kapott egy 4 éves ezüst FORD GALAXY 1.9 TDi gépkocsit. Ezzel az autóval járta Csaba testvér járta a gyermekotthonokat és látogatta az elesett családokat.
A kocsit 2007. november 13-án éjszaka, Budapesten az Alvinci utca 18. elöl lopták el. Ha valaki tud a gépkocsiról valamit, kérem értesítse a II. kerületi Rendőrkapitányságot, vagy bennünket 06/30-685-7819 –es, vagy a 06/20-773-8990 mobil számon.
A gépkocsi rendszáma JVS-183 rendszámú volt. A gépkocsi mindkét oldalára nagy kék betűkkel DÉVAI SZENT FERENC ALAPÍTVÁNY volt felírva.
Segítségüket köszönjük!
Dévai Szent Ferenc Alapítvány
Az RMDSZ-t meg lehet reformálni, új generációk jönnek akik valószínűleg jobban dolgoznak majd a mostaniaknál, de ha nem lesz RMDSZ akkor nem lesz mit megjavítani. Ha a magszállók fogják képviselni az ügyeinket Brüsszelben, annyit jelent, mintha nem is léteznénk.
J napot kivanoc
Buna ziua
Cetateni ai Reghinului ducetiiva la referendum si votati da pentru
votul uninominal in favoarea lui Basescu poate se va schimba ceva in bine pentru populatia Romaniei ati intrat in Uniunea Europeana
dar tot cei vechi condc. Succes la vot
ja es meg valami……..rmdsz nem kepviseli a magyarsagot sem a masik sem a harmadik part ,engem egy part se kepvisel az tutti ,pedig magyar vagyok ,s hagyjuk mar az osszetartas es hasonlo ugymond nagy szavakat ,mert AZ belulrol kell jojjon s nem egy part hatarozza meg akik eveken at lopkodtak s nyaltak ,semmi mas ,sorry .Sokszor mint hires iroink en is szegyelem hogy magyar vagyok ,mert egyesek szegyenbe hoztak .mert a magyar ember genjeben ott van a szethuzas es az irigyseg s ez sajat magan all bosszut .ez van gyerekek lol
Az orszagba akkor fog javulni a helyzet kedves szaszregeni ha non-manipulativ modon mindenki megvaltoztatja a gondolkodasmodjat :)…ja es talan segit az egeszu vilagnak is nemcsak az orszagnak:P
ne manipulaljatok a valasztasjogot:)
És nem csak régeniek! Minden magyar anyanyelvű menjen el szavazni, a román csak akkor, ha az RMDSZ-re vagy Tőkés Lacira adja voksát. Ha nem, akkor menjen inkább horgászni!
Regeniek menyetek valastani hogy javuljon valami asz
Orszag ba
további info :www.kuruc.info
Román külügyminiszter: sivatagba deportálni a cigány bűnözőket
2007-11-05. 20:44:53
Román cigányfajvédő „civil” szervezetek Adrian Cioroianu külügyminiszter lemondását követelik egy nyilatkozata miatt, amelyet fasiszta jellegűnek és náciszerűnek minősítenek.
Cioroianu az olasz-román diplomáciai konfliktust okozó bűnöző románokról (cigányokról) kijelentette, hogy az ilyen embereket nem szabadna televíziókkal felszerelt börtöncellákban tartani, hanem büntető zászlóaljakban a legnehezebb kényszermunkára kellene fogni őket. Hozzátette: arra is gondolt, nem lehetne-e az egyiptomi sivatagban egy darab földet vásárolni, s odazsuppolni azokat, akik hazájukra külföldön szégyent hoznak.
A külügyminiszter ezt egy televíziós műsorban jelentette ki. Megnyilatkozása éles bírálatokat váltott ki a „civil” szféra és egyes politikai pártok részéről. A cigányfajvédő szervezetek szerint a külügyminiszter felvetése súlyosan sérti a román és az európai törvényeket. Emlékeztettek arra, hogy a nemkívánatos személyek eltávolításaként meghatározott deportálást a holokauszt idején alkalmazták.
Theodor Stolojan, a Liberális Demokrata Párt (PLD) elnöke is Cioroianu lemondását kérte a „rasszista” kijelentés miatt. Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke is hasonló véleményének adott hangot.
Cioroianu hétfőn sajnos bocsánatot kért. Hangsúlyozta: akik ismerik, tudják, hogy ez a megnyilatkozása nem jellemzi őt, s hozzátette, hogy a bűnözők sivatagba küldése nem jelent megoldást. Nyomatékosította azt is, hogy kijelentésekor semmiképpen se gondolt a roma nemzetiségűekre.
Üdvöszlem Rokonaimat,Barataimat es mindenkit a ki meg emlegsig ream.Asz E-Mail cimem. guenther-schuller@t-online.de
Günther
Gabor a szobakban voltak agyak es a furboben viz csap?
Lehetnel konkretabb? Hotel nev ? Valami mas? Mert igy nem tudunk segiteni…
„A Gaga Rádió hamarosan Szászrégenben is hallható lesz!!!!”
Vegre ,bar igazan szegyen ,hogy nincs helyi magyar nyelvu radio ..a Son-os testverek pedig gyonyoru musorokat sugaroznak.Nem vagyok sovin de a fene egye meg mar !!! se identitasunk nincs es mar lassan semmi ,ez a veszely mar miota fenyeget es senki nem tesz semmit .Nah fel vagyok haborodva:)lol
Sziasztok! Szeretnék segítséget kérni, hogy egy motel címét és elérhetőségét megszerezzem, ahol 19. -én Pénteken szálltam meg. A főút mellett volt, ahol egy jelzőlámpa is van. Pénteken a pincében lévő bárban buli volt, az első emeleten étterem van. A szobákhoz egy kapun kellett bemenni és hátulról lehetett a szobákat elérni.
Köszönöm a segítségeteket!
Üdv, Gabor
they only wanna do you dir. Gautam Asaf.
A Gaga Rádió hamarosan Szászrégenben is hallható lesz!!!!
Nagy István a hétvégén bejelentette, hogy a nyolc éve Marosvásárhelyen és a másfél esztendeje Szovátán is működő rövidhullámú adó mellett a közeljövőben Szászrégenben is sugározni fog a rádió.
Köszönjük szépen a látogatást a honlapunkon.