A visszaszolgáltatási bizottság júliusban elutasította a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek a radnóti kastélyra vonatkozó visszaszolgáltatási kérelmét. Amint Komáromi Attila ügyvéd megkeresésünkre kifejtette, a 2003. január 30-i 1066-os számmal iktatott visszaszolgáltatási kérvényezést 2016. július 7-én a visszaszolgáltatási bizottság 5812-es számú határozatával elutasította. Az elutasítást azzal indokolták, hogy nincs azonosság a visszaigénylô (a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség) és az államosítást megelôzô tulajdonos …
Read More »Vári Attila erdélyi szászokról szóló regényét mutatták be
Sajátos stílusban, egyes szám második személyben írta Vári Attila legújabb regényét, a Mentor Könyvek Kiadó gondozásában megjelent Szomorú holdat, amelyet a Bernády Házban mutattak be a szerző jelenlétében.z erdélyi szászoknak, annak a ma már nem létező közösségnek állít emléket Vári Attila, amely nyolcszáz éven át a maga sajátos törvényei szerint élte az életét, hogy aztán néhány évtized alatt teljesen megszűnjön, …
Read More »Magyarfülpös, harmadszor!
z elmúlt hét végén ismét sor került arra a jótékonysági akcióra, amelynek keretében székelyföldi motorosok segítik a magyarfülpösi Szivárvány Ház lakóit. Ez évben immár a harmadik alkalommal gyûltek össze a Szászrégen melletti faluban, ahol a Szivárvány Alapítvány 13 éve mûködteti a nagyon nehéz sorsú gyermekek számára lakhelyet, oktatást és jövôt biztosító otthonát. A jótékonysági akció három éve kezdôdött, ötletgazdája egy …
Read More »A bringások többsége nem vigyáz a fejére
Kiértékelték a szervezők a Reggeli a bringásoknak elnevezésű projektet. Mint kiderült, a biciklisek nagy része ugyan szabályosan felszereli kerékpárját, de csak nagyon kevesen hordanak védősisakot. először Marosvásárhelyen kínáltak ingyenes reggelit azoknak, akik kerékpárral igyekeztek munkába vagy napi teendőiket elvégezni a múlt héten. Mint már beszámoltunk róla, a Reggeli a bringásoknak (Breakfast for Bikers – B4B) elnevezésű projektet a Marosszéki Közösségi …
Read More »Nemzetközi mûvésztelep nyílt a gernyeszegi Teleki- kastélyban
Kastélypark Nemzetközi Mûvésztelep néven alkotótábor nyílt pénteken a gernyeszegi Teleki- kastélyban. A kéthetes tábor augusztus 7. és 20. között zajlik. Pokorny Attila szobrászmûvész és társszervezô az MTI-nek elmondta: a részt vevô mûvészek augusztus 19-én mutatják be zárókiállításon a mûvésztelepen elkészített munkáikat. Harmadik alkalommal szervezik meg az alkotótábort a román állam által a Teleki család leszármazottainak visszaszolgáltatott kastélyban. A nemzetközi mûvésztelep …
Read More »Szeptember 19-én tartja rangsoroló gyűlését a Maros Megyei RMDSZ
A Maros Megyei RMDSZ Területi Állandó Tanácsa elfogadta a szenátorok és képviselők jelöltállítására vonatkozó ütemtervet, ennek értelmében szeptember 19-én tartja rangsoroló gyűlését, amelyen nevesíti képviselő és szenátor jelöltjeit a Szövetség Maros megyei szervezete. A jelölési iratcsomókat szeptember 12-én be lehet még iktatni a Maros Megyei RMDSZ titkárságán. A rangsoroló gyűlést a megyei Területi Képviselő Tanács tagjai, a szövetség színeiben mandátumot …
Read More »Sátánisták garázdálkodtak a palotailvai templomban
Két kiskorút gyanúsítanak azzal, hogy tüzet gyújtottak a palotailvai ortodox templomban. Július 16-án értesítették a szászrégeni rendôrséget, hogy tûz keletkezett a templomban. A tûzoltók a helyszínen azt tapasztalták, hogy több ikont és keresztet levettek a falról, összetörték ôket, a padokat felborították, a padlón pedig olyan papírt találtak, amelyen sátánista jelek voltak. Az oltáron levô függönyt, az asztalterítôt és a vallásos …
Read More »A szokásos falopás: Közel 30 köbméter fát foglaltak le
Az erdészeti bûncselekmények meggátolása érdekében végzett ellenôrzések során a rendôrök Palotailván egy Hargita megyei férfit igazoltattak, aki 27,18 köbméter fát szállított. Mivel a szállítmány minôségére és mennyiségére vonatkozó iratok nem feleltek meg a valóságnak, a 3.000 lej értékû fát lefoglalták, majd a ratosnyai erdészeti igazgatóságnak adták át a rendôrök. Népújság
Read More »Mezőpanitban temetik újra a Kolozsváron kihantolt honvédeket
Mezőpanitban temetik újra a Kolozsváron tavaly júliusban kihantolt, a második világháborúban elesett mintegy kilencven magyar honvéd földi maradványait, miután nem sikerült kialakítani egy központi magyar gyűjtőtemetőt a Maros megyei Jobbágytelkén – írta pénteken a Szabadság című kolozsvári napilap. A kolozsvári újság felidézte, hogy tavaly a kolozsvári új zsidó temetőben tárták fel az 1944 szeptemberében és októberében a Torda környéki csatákban …
Read More »Magyar lesz az alpolgármester több Maros megyei településen
A Szociáldemokrata Párttal (PSD) való együttműködés nemcsak a megyei önkormányzat elnöki székének megszerzésében segíti Maros megyében az RMDSZ-t, hanem egy jó pár alpolgármesteri tisztséghez is juttatja a szövetség képviselőit. Több vidéki alpolgármesteri szék megszerzése is szerepel abban az egyezségben, amelyet az RMDSZ Maros megyei vezetősége kötött a Szociáldemokrata Párttal. A szervezet vezetője, Brassai Zsombor szerint már szinte biztos, hogy PSD-s …
Read More »