Szomorú születésnapot ünnepel a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem: pontosan egy évvel ezelőtt, a Tusványosi Szabadegyetemen jelentette be ünnepélyesen dr. Dávid László rektor, hogy a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség (RFMÜ) elfogadta az intézmény akkreditációját. Ettől a pillanattól a végleges akkreditáció ügye a politikum térfelén pattogott, és egy év alatt emiatt nem történt semmi. Nagy kérdés, hogy a kormányon lévő, és …
Read More »Vajdaszentiványi néptánctábor
Július 31-én, vasárnap kezdôdik és egy hetet tart a XV. vajdaszentiványi néptánctábor. A táborban a hagyománynak megfelelôen marosvásárhelyi és zalaegerszegi oktatók vesznek részt, a tánctanulás mellett kézmûveskedésre, kosárfonásra és gyöngyfûzésre is sor kerül. Augusztus 3-án, szerdán délelôtt szabad program lesz, délután hagyományôrzô néptánccsoportok szórakoztatják a táborozókat.
Read More »VII. Wass Albert-teljesítménytúra
A marosvásárhelyi Perpetuum Mobile (Örökmozgó) Természetjáró Egyesület július 22-24. között megszervezi a VII. Wass Albert- teljesítménytúrát Ratosnyán, a fôút melletti sátortáborban. A résztvevôk szombaton két túra közül választhatnak: görgényi – 30 km – és Istenszéke – 35 km. Az érdeklôdôk máig jelezzék részvételi szándékukat Székely Lászlónál a 0727-851-763-as telefonszámon. Részletes kiírás a www.permob.ro honlapon.
Read More »Nagytakarítás az Istenszékén
Az Erdélyi Kárpát Egyesület Marosi Osztálya minden évben hagyományosan megszervezi az Istenszéke és környékének takarítását. Mint ismeretes, a Kelemen-havasokban levô, sajátos alakzatú, 1380 méter magas csúcs közkedvelt kirándulóhely. Sajnos emiatt egyre több a szemét a tetôn és az oda vezetô turistaösvény mentén. Az idén július 9-én, szombaton az EKE Marosi Osztályának 16 tagja szerelkezett fel zsákokkal, védôkesztyûvel, és az Istenszéke …
Read More »Tizedik Szászrégeni Városnapok
Július 1-je és 3-a között tizedik alkalommal szervezi meg a polgármesteri hivatal és a helyi tanács a Golden Brau cég fôtámogatásával a Szászrégeni Városnapokat. Mivel a rendezvények a fôtéren zajlanak, ideiglenesen lezárják a forgalmat a Cosbuc és Köztársaság utcai keresztezôdéstôl a Pandúrok és Eminescu utcai keresztezôdésig tartó szakaszon. Az ünnepélyes megnyitó a résztvevôk felvonulása után július 1-jén, pénteken 18 órakor …
Read More »Román sajtó: Székelyföld mindig is létezni fog
Székelyföld létezik, függetlenül attól, hogy a román politikusok nem akarják ezt elismerni, mert a „magyarok sovinizmusának” rémképén kívül nincs más ötletük román szavazóik mozgósítására – ezt a gondolatot fejti ki szerdai kommentárjában az Evenimentul Zilei. A román napilap szerdai vezércikkében Mircea Marian megállapítja: a rendszerváltás óta eltelt két évtizedben nem volt Romániában olyan választási kampány, amelyben ne került volna terítékre, …
Read More »Lemezkiadás elôtt Szabó Elôd
A budapesti Warner music – Magneoton lemezkiadó vállalatnál folytatott tárgyalások eredményeként Szabó Elôd, a szászrégeni Titán énekes-zeneszerzôje Még egy dal címû számát (zeneszerzô: Szabó Zé, dalszövegíró: Szabó Elôd) Magyarországon is forgalmazzák. A zeneszám az Erdélyi Top 40 élén áll több hete, a felvételt a vállalat közvetítésével anyaországi rádiók is sugározzák majd és felkerül a toplistákra. Amennyiben megfelelô népszerûsége lesz a …
Read More »A holtmarosi templomba menekítenék Marosvécsről Wass Albert hamvait
Miután évekkel ezelőtt Bartha József holtmarosi református lelkipásztor a falu templomába menekítette a hatalom haragja elől Wass Albert mellszobrát, most az író Marosvécsen nyugvó hamvait is bevinné az istenházába. A lelkész azok után vette fontolóra ezt a lépést, miután a múlt hónapban ismeretlen tettesek meggyalázták Wass Albert kősírját. A Wass-fiúk és Bartha József református lelkipásztor döntése még nem végleges, azonban …
Read More »(még)Nem kaphatják vissza a galonyai vadászházat a jogos örökösök
Huszonkét éve kérik vissza jogos örököseik a galonyai vadászkastélyt, amelyet valamikor az 1920-as években Kemény Auguszta ajándékként építtetett saját birtokukra férjének, báró Kemény Jánosnak. Annak ellenére, hogy mind a tulajdonjogot, mind pedig az önkényes kisajátítást igazolni tudja a család, a jelenlegi tulajdonossal, a dédai Consumcoop szövetkezeti társulással tartó per évekig elhúzódott, mi több, nemrég döntés született a legfelsőbb bíróságon és …
Read More »Dan Leorda-emlékverseny Szászrégenben
Az elmúlt hét végén a hegedûk városában immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Dan Leorda emlékének szentelt asztalitenisz megmérettetés, melyre az Ifjúsági parkban levô sportteremben került sor. A rendezvényt hatalmas érdeklôdés övezte, hiszen 205-en neveztek be a közel négy évvel ezelôtt fiatalon elhunyt Dan Leorda emlékének szentelt versenyre. Közel 30 településrôl érkeztek az asztalitenisz szerelmesei, többek között Mangaliáról, Konstancáról, Bukarestbôl, …
Read More »