szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Marosvásárhelyen koncertezik az Omega

A marosvásárhelyi Vártemplomban és a Ligetben is koncertezik a magyarországi Omega együttes. Kiderült: a magyarországi Omega együttes lesz az idei XVIII. Marosvásárhelyi Napok rendezvénysorozat meglepetés meghívottja. Míg a múlt hét elején Peti András alpolgármester arra hivatkozva, hogy a szerződést még nem írták alá, nem árulta el a legendás magyar rockegyüttes nevét, a városháza sajtóirodája közleményben tudatta, hogy az Omegának tapsolhat …

Read More »

Csak jól szervezetten harcolhatjuk ki az autonómiát

Álmodozni lehet, sőt sokszor kell is. De az autonómi nem lehet álom, egy elérhető célnak kell lennie.  De az autonómia kevesebb is mint a cél, hiszen inkább egy eszköz amivel megoldani reméljük a jelenlegi tarthatatlan helyzetet. Nagyjából megvan tehát a cél, de formailag még mindig nem tiszta. Milyen autonómiát is szeretnénk? Kérjük, vagy felépítjük mi magunk. Az biztos, hogy tudjuk …

Read More »

Koalíciós paktum és „kampány-magyarozás”

Jelen állás szerint úgy tűnik, a romániai magyar közösség szempontjából nem a legjobban alakul a helyzet az RMDSZ kormányra lépését követően. A koalíciós partner Szociáldemokrata Párt (PSD) ugyanis alig néhány hét alatt három olyan kardinális kérdésben is a magyar érdekekkel szöges ellentétben álló álláspontot fogalmazott meg, amelyek rendezését az RMDSZ kormányra lépése feltételéül szabott. (Krónika) A sort Dan Șova közlekedési …

Read More »

Újabb mítoszromboló könyvet írt Boia román történész

Erdély és Románia 1918-as egyesülésének a mítoszait feszegeti Lucian Boia bukaresti történésznek az első világháborúról szóló új könyve. Az Első világháború – Ellentmondások, paradoxonok, újraértelmezések (Primul război mondial. Controverse, paradoxuri, reinterpretări) című 120 oldalas történelmi esszéjét az elmúlt héten jelentette meg a bukaresti Humanitas könyvkiadó, és a szerző máris a média érdeklődésének a középpontjába került vele. A Ziuadecluj.ro kolozsvári portál …

Read More »

Kereszthegy – dokumentumfilm a második világháború erdélyi eseményeiről

Kereszthegy címmel dokumentumfilm készült a magyar királyi 65. székely honvéd határvadászcsoport második világháborúban tanúsított helytállásáról. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban kedden tartandó díszbemutatón Hende Csaba honvédelmi miniszter mond köszöntőt. A Gyergyói-medencében 1944 őszén zajló harcokat bemutató filmet a Honvédelmi Minisztérium (HM) társadalmi kapcsolatok és háborús kegyeleti főosztálya és a HM Zrínyi Nonprofit Kft. együttműködésében forgatták. A film forgatókönyvírója és rendezője két …

Read More »

Kelemen: a választás az erdélyi magyarok jövôjérôl szól

Az erdélyi magyaroknak ott kell lenniük az Európai Parlamentben (EP), mert Brüsszelben olyan döntések születnek, amelyek befolyásolják a közösség életét – hangsúlyozta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a szervezet aradi kampányindító rendezvényén – közölte szombaton az RMDSZ hírlevele. „Az európai parlamenti választás elsôsorban rólunk szól, nem az Európai Unióról. Ez a választás az erdélyi magyarok jelenérôl és jövôjérôl szól” – …

Read More »

Nyitott kapuk Görgényszentimrén

A Maros Megyei Múzeum görgényszentimrei osztálya szervezésében május 3-án, szombaton délelôtt 10 órától Nyitott kapuk napja lesz a görgényszentimrei Rákóczi–Bornemissza-kastélyban. Az esemény keretében bemutatják a kastélyegyüttes felújítási és hasznosítási tervét, illetve megnyitják az Identitás és kultúra. Három téma, tizenegy terv. Gondolatok a római limes örökségrôl címû idôszakos kiállítást. A rendezvény során látogatható lesz a kastély, a gyerekeket pedig múzeumpedagógiai foglalkozásokra …

Read More »

„…mert várnak a csodák” – jótékonysági keresztyén koncert Marosfelfaluban

Az IKE (Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület) marosfelfalusi csoportja „…mert várnak a csodák” címmel, jótékonysági keresztyén koncertet szervez. Az adományokat a felfalusi Mieink ifjúsági zenekar hangfelszerelésének a megvásárlására fordítja. Fellép a szászrégeni Sófár, Mini Sófár zenekarok, a Piccolino gyermekkórus, az abafáji Református Zenekar valamint a marosfelfalusi Mieink. A belépődíj 10 lej/fő. A koncertnek a marosfelfalusi Kultúrotthon ad helyet 2014 április 26-án, …

Read More »

Miről is szól a készülő zászlótörvény?

A román média szerint a PSD által a bukaresti parlament elé terjesztett zászlótörvény-tervezet a székely zászlót hívatott legalizálni, és ez az ára az RMDSZ kormányra hívásának. A Duna Tv bukaresti tudósítója, Baranyi László szerint a törvénytervezetben valójában szó sincs a székely zászlóról, a települési, és a megyei zászlók elfogadásáról szól a tervezet. Baranyi László azt is elmondta, hogy a román …

Read More »

Megjelent az Erdélyi Gyopár 2014/2. lapszáma

Tartalmából: – Erőss Zsolt Teljesítménytúrát szerveznek Gyergyóban – Kisbakancs minitábor lesz gyerekeknek az Úz völgyében – Pályázat óvodásoknak és iskolásoknak – Az Erdélyi Kárpát-Egyesület 2015-ös falinaptár fotópályázata – Hetedszer a legmagasabb magyar hegycsúcson – sítábor a Madarasi Hargitán – A XXIII. EKE Vándortábor túrái – Dr. Szádeczky-Kardoss Lajos, az EKE egykori alelnökének emlékezete – 45 éve „föld alatt” a tenkei …

Read More »