2015-ben kénytelenek vagyunk elállni a Székely szabadság napjának megszervezésétôl, és a közvélemény tudomására hozni, hogy az idén március 10-én semmilyen rendezvényt nem tartunk Marosvásárhelyen. Ugyanakkor elindítjuk a Székely szabadság napjának 2016. és 2017. évi megszervezését Marosvásárhelyen a gyülekezési jogról szóló törvény alapján, folytatjuk a jogorvoslati eljárást a törvénysértô tiltás ellen, akár az Emberi Jogok Európai Bíróságáig. Az idei rendezvény megszervezésére …
Read More »„Az Iszlám Állam az USA titkos hadserege”
Webster Tarpley amerikai történész szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet az Egyesült Államok titkos hadserege, és Abu Bakr al-Bagdadi, a terrorszervezet vezetője John McCain amerikai szenátor közeli barátja – írja a hidfo.net. A történész az iráni IRNA hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy a globális terrorizmus pénzelését az amerikai kormány folytatja, és magát a jelenséget is az USA kormánya hozta létre. Tarpley …
Read More »Kerekes Károly fogadóórája Régenben
Február 27-én, pénteken Kerekes Károly parlamenti képviselô tart fogadóórát Szászrégenben. Az érdekelteket délután 3 órakor fogadja a képviselô az RMDSZ Közép (Mihai Viteazul) utca 5. szám alatti székházában. Nagy Székely Ildikó Népújság
Read More »Lakossági fórum Szászrégenben
Február 26-án, csütörtökön az RMDSZ szászrégeni szervezetéhez látogat Kelemen Hunor szövetségi elnök. A találkozót követôen, délután 5 órai kezdettel az Ifjúsági Házban (T-Klub) lakossági fórumra kerül sor, ahol az aktuális politikai helyzetrôl, valamint helyi érdekû kérdésekrôl lesz szó. A lakossági fórumra minden régeni lakost várnak. Nagy Székely Ildikó Népújság
Read More »Könyvbemutató Szászrégenben
Február 25-én, szerdán délután 6 órai kezdettel a szászrégeni Máncz János Alapítvány és a városi könyvtár közös szervezésében könyvbemutatót tartanak a könyvtár földszinti elôadótermében. A gyimesbükki Salamon József plébános Gyimes címû könyvét dr. Barabás László néprajzkutató ismerteti. A rendezvényt gyimesbükki hagyományos népzene színesíti. Nagy Székely Ildikó Népújság
Read More »Fergeteges Hahota-kabaré március 5-én, csütörtökön este 7 órától Szászrégenben,
A népszerű Hahota színtársulat újra színre viszi az Erdély-szerte nagy sikernek örvendô Mindjárt megôrülök!!! címû zenés kabarémûsorát. Szászrégenben március 5-én, csütörtökön este 7 órától a Bálház utcai Ifjúsági házban vendégszerepel a társulat az elôadással. Jegyek elôvételben Mûvelôdési Ház jegypénztáránál, Padurean Évánál és Fábián Andrásnál kaphatók. Tel. 0741-024-882. Szer Pálosy Piroska Népújság
Read More »Ismét száraz növényzetet égettek a balkán szubkultúrát kedvelők
Szászrégenben február 19-én délután az Állomás utcából riasztották a tűzoltó-alakulatot a száraz növényzet égetése során keletkezett tûzrôl, melynek nyomán elégett 300 négyzetméter nád és száraz növényzet. A 2007. évi 537-es számú kormányrendelet értelmében a száraz növényzet, szemét, hulladék, gyúlékony anyag engedély nélküli elégetése a tûz továbbterjedésének veszélye miatt 1000-tôl 2.500 lejig terjedô bírsággal járhat Népújság
Read More »Baróthi Ádám egyéni kiállítása a Bernády Házban.
A megnyitó 2015 február 24-en kedden délután 17 órakor lesz. Minden érdeklődőt szívesen várnak.
Read More »Már a székely ízek ellen is háborút indítottak a gasztronómia kultúráját nem ismerők
Árucímkéinek kicserélésére kötelezte a román fogyasztóvédelmi hivatal azt a hentesárut forgalmazó céget, amely a „székely ízek” megnevezést használta. A hivatal vezetője szerint élelmiszereken nem helyénvaló a székelyekre való hivatkozás, habár található a hentes pultokon „román ízek” címkéjű termék is. Nem csoda, hogy ezeknek nincs nagy keletje… A Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi hivatal kihágásnak tekintette, hogy egy székelyudvarhelyi cég hentesáruit „székely ízek” …
Read More »Szászrégen: nem szavazták meg a költségvetést a magyar tanácsosok
Nem szavazta meg az idei költségvetést a hét szászrégeni RMDSZ-es önkormányzati képviselő, így is tiltakozva amiatt, hogy hozzászólásaikat, javaslataikat nem veszik figyelembe. Nagy András szerkesztőségünknek elmondta: főként azt kifogásolták, hogy túl sok pénzt költenek kulturális, szórakoztató eseményekre, folyamatosan növelik az alkalmazottak számát, de a befektetések tételnél csupán a tavalyi munkálatok kifizetése szerepel. „A helyi tanács nem egy valódi döntéshozó testület, …
Read More »