Szászrégen városiasodása

A hűbéri termelési viszonyok felszámolása és a tőkés viszonyok elterjedése kedvezőleg hatott Szászrégen gazdasági fejlődésére, ipari és kereskedelmi tevékenységére.
A gazdasági fejlődés folyamán a helység ipari és kereskedelmi központtá vált.
A gazdasági életben betöltött szerepének elismeréseként 1863-ban Régent szabad királyi jogú várossá nyilvánították.

A gazdasági fejlődéssel egyidejűleg változások következtek be a város iskolai életében, kultúrájában. Bővült az iskolahálózat, növekedett a tanköteles gyerekek száma, szaporodtak az egyesületek. 1908-ban 23 egyesület működött, összesen 5.381 egyesületi taggal. Az egyesületeken kívül, a szocialista eszmék hatására önsegélyző egyletek is alakultak: 1878-ban megalakult a tímársegédek, 1883-ban a szabósegédek, míg 1886ban az ifjak önképző egylete. 1904-ben Régen és környékének építőmunkásai megalapították az Építőmunkások-szakszervezetét. 1908-ban egy városi könyvtár, két időszakonként megjelenő lap és egy nyomda is létezett.

A modern civilizáció elterjedéséhez a vasutak, az oktatás, a sajtó, a kulturális- és művelődési intézmények mellett a távíró, a telefon és a villanyvilágítás is hozzájárult. A távíróvonalnak Régen és Maroshévíz közötti kiépitéséhez 1892 őszén fogtak hozzá. Ugyanebben az évben létesült egy távbeszélővonal, amely Farkas Mendel marosvásárhelyi fűrészgyárát összekötötte a régeni szeszgyárával 94
1908-ban a városban egy posta, távíró és távbeszélő központ működött 27 alkalmazottal. A távbeszélő vonalak száma 56 volt, ebből 2 nyilvános, 39 rendes előfizető, 12 kedvezményes, 1 előfizető mellékállomás és 2 szolgálati telefon volt.

Az újkori polgárosodás kiemelkedő eredményei közé tartozik a villanyvilágítás és a városok közművesítése. Régenben a villanyvilágítás elég késon 1911-ben kezdett tért hódítani. Ekkor épült fel a villanytelep 620.000 korona költséggel, amely a villanyáram fejlesztésére ingyenes vízierőt használt fel. A villanyteleppel kapcsolatosan a Maroson egy nagy betongát épült, amelyet egyúttal a tutajozás céljaira különös berendezéssel láttak el. Az olcsó villanyenergia iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a villanytelepet 1912-ben ki kellett bővítsék. A villanyáramot elsősorban az iparosok használták fel, de az akkor még közigazgatásilag különálló Magyarrégen is igényt tartott rá. Ugyancsak elektromos energiát vettek igénybe a vasútállomás kivilágítására is. A villanyáram iránti, nagy érdeklődés hatására, a városi képviselőtestület 1912 júniusában határozatot hozott a villanymotorok gyors vásárlásának részletfizetésére vonatkozóan. A villanymotorok gyors térhódítására utal az a tény is, hogy 1911ben a városban 42 villanymotor működött. Ebben az évben látták el villanymotorokkal a felsővárosi vízimalmot is. A Marosvásárhelyi Kereskedelmi és Iparkamara 1912-ben készült jelentése a régemi villanytelepről szóló tudósításában a következő megállapítást vonja le: „Példát adó az az úttörés is, hogy a villamosáram fejlesztésére az ingyenes vízierőt használta fel, miáltal olcsóbb lett valamennyi más villamos műnél„.

A városi civilizáció olyan vívmányai, mint a vízvezetékrendszer, a csatornázás a szennyvíz elvezetésére, a régeniek számára ismeretlen fogalom volt egészen az utolsó évtizedekig. A varos lakóinak egy része, elsősorban a főtéren lakók, közkutakból hordták a vizet a háztartasokba. Szabolcska Mihály 1894-ben a régen közkutakról szó szerint így élcelődik:
„A nagy, széles utczákon a közkutak zár alatt vannak. A nyolc-tíz legközelebbi háznak kulcsa van hozzá. Azontúl pedig igyék mindenki otthon. Az a polgármester vagy főbíró, aki ezt az okosan kifundált határozatot hozta, lehet ugyan; hogy mesterségére nézve lakatos volt, de hát ahhoz semmi köze se a világnak, se Magyar-Régennek. Felebaráti szeretetből is lehet az egész. Minek rontsa el a jámbor utas holmi rossz kútvízzel a gyomrát, mikor minden sarki vendéglőben bort ihatik?!”

Az utcák tisztítása, öntözése és a háziszemét elhordása általában szervezett volt: 1908-ban a régeni utcák tisztántartására két szeméthordó- és egy öntözőkocsit használtak. Az utcaseprők száma 10-12 személy volt. A városi fuvarozást és a személyszállítást magánfogatosok látták el. 1908-ban a városban 15 bérkocsi vállalkozó volt, míg a személyszállító magánfogatok (fiákerek) száma összesen 205(?) volt (87 egy-, 118 kétfogatú). A fuvarosokon és fiákereseken kívül a helységben 2 autó, 131 magán-, 4 hatósági kerékpár és 3 motorkerékpár létezett.

A városi civilizáció és kultúra vívmányait, azonban a városi lakosságnak csak a kisebbik része, a módosabb családok élvezhették. A régeni lakosok
jó részének, elsősorban a gyári munkások, a segédek, inasok, szakképzetlen munkások, napszámosok és cselédek anyagi helyzete, lakásviszonyai és civilizációs színvonala alacsony volt.

A gazdasági és társadalmi fejlődéssel egyidejűleg növekedett a város lakóinak száma: Szászrégennek 1880-ban 5652, 1890-ben 6 057, 1900-ban 6552, 1910-ben 7310, míg 1930-ban 9.290 lakosa volt. 1910-ben a 7310 lakosból 2994 német, 2947 magyar, 1311 román, a többi egyéb anyanyelvű lakos volt. Magyarrégen lakóinak száma ugyanekkor 1610 szemely volt: 1340 magyar, 133 román, 75 német és 62 személy egyéb nemzetiségű. Az 1930-ban összeírt 9290 lélekből, 3570 személy magyarnak, 2228 szásznak, 1812 románnak, 1556 zsidónak, 102-en cigánynak, 22 személy pedig más nemzetiségűnek vallotta magát.
Forrás: Bíró Donát – „Adalékok Régen monográfiájához”