Mérlegelik a fakitermelés leállítását a szükségállapot idejére

A környezetvédelmi minisztérium mérlegeli annak lehetőségét, hogy a szükségállapot idejére függesszék fel a fakitermelési tevékenységet – jelentette be Costel Alexe miniszter.

A tárcavezető a Digi24 televízió egyik műsorában beszélt erről egy petíció kapcsán, amelyben 25 ezer aláíró kéri, függesszék fel a fakitermelést a szükségállapot ideje alatt. Costel Alexe szerint egyelőre csak tárgyalnak a lehetőségről, hiszen több szempontot figyelembe kell venni egy ilyen döntés meghozatalakor. A jövő hét folyamán egyeztetni fognak a témáról az állami erdőgazdálkodási vállalat, a Romsilva és az erdészeti igazgatóságok képviselőivel is – tette hozzá.

A miniszter ugyanakkor emlékeztetett, a koronavírus terjedését fékezni hivatott intézkedésekről szóló legutóbbi katonai rendelet azt is előírja, hogy ezután az erdőőrségek illetékesei is csatlakoznak a korlátozó intézkedések betartását ellenőrző belügyi és védelmi minisztériumi egységekhez. A tárcavezető ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy a hétfői nap folyamán nyilvánosságra hozzák az elmúlt két-három héten végzett ellenőrzések eredményeit.

Forrás: Agerpres

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Meghívó keresztavatásra.2024. augusztus 11-én a Határvadász emléktúrák nyitórendezvényeként, a honvédő harcok kezdetének 80. évfordulója alkalmából, közadakozás révén keresztet állítunk az Óriás-tetőn (Havas-tető), a hazáért elesett katonák emlékére.

„Néma keresztek, beszéljetek.Kit rejt a mély? Kit őriztek?Én hallgatom, én itt leszek,Néma keresztek, beszéljetek.”Kárpátia2024. augusztus …