Csak ellenőrizni kell, és kiderül, hogy továbbra is pusztítják az erdőket

A Beszterce-Naszód megyei Kormájadűlő–Dombhátfürdő erdészeténél tavaly elkezdett ellenőrzés nem végleges eredményei arra utalnak, hogy 3350 vágtak ki illegálisan a Radnai-havasokban lévő erdőből. Az ellenőrzést a Kolozs megyei erdőőrség végezte.
Az illetékes hatóság honlapján tette közzé a tavaly elkezdett és még lezáratlan ellenőrzés eddigi adatait. Ezek szerint a Radnai-havasokban lévő, Oláhszentgyörgy városhoz tartozó erdőben 3350 olyan csonkot találtak, amely illegális favágásból maradt meg.

Az erdőőrség azt is közölte, hogy az ellenőrzést egy anonim bejelentés alapján kezdték el. A nevét nem vállaló levélíró még 2017-ben jelezte a hatóságnak, hogy az említett erdőben illegális fakitermelés zajlik. Az ellenőrzést azonban a „kedvezőtlen időjárás” miatt csak 2018 tavaszán kezdték el, majd tavaly télen, az első hótakaróval kezdődően ismét szüneteltetni kellett a munkát.

Idén tavasszal lehetőség lett volna az ellenőrzés folytatására, de az egyik felelős erdész megtagadta az együttműködést, és azt jelentette az erdőőrségnek, hogy az általa felügyelt térségben semmiféle problémát nem észlelt – derül ki az erdőőrség jelentéséből.

Az ügyben a Beszterce-Naszód megyei rendőrség és a naszódi ügyészség is kivizsgálásba kezdett. Az említett erdész ellen fegyelmi eljárás indult, és idén júliusban folytatták az ellenőrzéseket.

[Agerpres]

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Meghívó keresztavatásra.2024. augusztus 11-én a Határvadász emléktúrák nyitórendezvényeként, a honvédő harcok kezdetének 80. évfordulója alkalmából, közadakozás révén keresztet állítunk az Óriás-tetőn (Havas-tető), a hazáért elesett katonák emlékére.

„Néma keresztek, beszéljetek.Kit rejt a mély? Kit őriztek?Én hallgatom, én itt leszek,Néma keresztek, beszéljetek.”Kárpátia2024. augusztus …