Szászrégen.ro hírek és információk a városból
Related Articles
Mottó: „Akinek van füle a hallásra, hallja!” (Jézus Krisztus)
Mivel Kelemen Hunornak nem volt elég bátorsága a magyar és román közvélemény előtt kimondani a nyilvánvalót, tegyük meg mi helyette: az RMDSZ Victor Pontát támogatja a romániai elnökválasztás második fordulójában.
Kelemen Hunor dörzsölt politikus, aki nyitott szemmel járt, amíg Markó Béla táskáját hordozta Kolozsvár és Bukarest között oda-vissza, évek hosszú során át a legjobbaktól tanulhatott, ma már bekötött szemmel is tud úgy lavírozni két szék között, hogy még véletlenül se essen a pad alá. És ha mégis, sebaj!, ott a propagandagépezet, amely szépen megmagyarázza nekünk, hogy a földre is lehet ülni, ráadásul még kényelmesebb is. Kérdezzék csak meg a japánokat!
Ki ne fogadott volna bármiben, akár az életében is, aki élőben követte Kelemen múlt csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóját, hogy zárásként Ponta nevét fogja kimondani? De „Hajrá Hunor” nem tette fel a pontot a Victorra, átengedte a döntést a népnek.
Amúgy az egész sajtókonferencia olyan volt, mint egy nyolcvanas évekbeli rockballada, csak itt hiányoztak a nagyívű melódiák, a remekbe szabott gitárszóló, elmaradt a bombasztikus befejezés, egyedül a refrén volt ismerős, fülbemászó.
Kelemen az elején hosszasan értekezett az erdélyi magyarok szavazási szokásairól, arról, hogy az miként nyilvánult meg az elnökválasztás első fordulójában. Korrekt, tényeken alapuló információmegosztás arról, hogy felmosta a (Székely)földet a versenypárt jelöltjével, és arról, hogy enyhén emelkedett azok száma, akik már az első fordulóban román jelöltre szavaztak.
Ácsi! A markók, verestóyk, borbélyok, kelemenek, tamások, antalok és borbolyok kifogástalan, áldozatos érdekvédelmi tevékenysége oda vezetett, hogy az erdélyi magyarok román jelöltre szavaztak?! Kelemen itt mély lélegzetet vett, görcsösen szorította a pulpitust, nagyot nyelt, az ádámcsutkája idegesen mozgott fel-le, majd szigorú tekintettel belenézett a kamerák egyikébe, és ahelyett, hogy bejelentette volna a becsületbeli lemondását, becsületesen „learrogánsozta” Klaus Johannist.
Innen kezdve szinte mindegy volt, milyen érveket hoz fel az alkudozást elutasító szász ellen, világos volt, mint Ponta farmernadrágja a Nyergestetőn, hogy elmarad a „jó pálfordulás”, ezúttal is az „elvek” érvényesültek.
Amíg Kelemen Johannist festegette feketére, picit elméláztam: miként lehet az, hogy amíg egy egész világ értékelte Johannis gesztusát, miszerint nem hajlandó a kiesett jelöltekkel szavazatokért alkudozni, cserébe tisztségeket, zsíros állami posztokat ígérgetni, addig a mi operatív tanácsunk ismét melléhallott. Bezzeg, Mónika! Igen ám, de Macovei asszony semmit nem kért cserébe, csupán ésszerű és vállalható feltételekhez kötötte a támogatását.
A belső hangot Kelemen azon kijelentése nyomta el, miszerint a SZÁT tagjai egyöntetűen elutasították, hogy a szövetség Johannist támogassa. Az európai néppáti családtag és kisebbségi sorstárs támogatása egy pillanatig sem volt lehetőség az RMDSZ számára. Kelemen arcáról lerítt az irigység: nekünk ötből egyszer sem jött össze, ennek a kardot nyelt szásznak pedig elsőre sikerült. Még azért se! Scheiße!
Ezután következett a „korrekt és megbízható” vezér dicsőítése, akinek ugyan felrótták fehér cérnával fércelt megállapodását a magyargyűlölő Vadim Tudorral, de fontosabb ennél a „kiegyensúlyozott kormányzás és a gazdasági növekedés”, a kormányzás kontinuitása. Ez lenne a húsosfazék mellett maradás politikailag korrekt megnevezése. Mindezt garantálni tudja Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnök-jelölt, a „szavatartó, korrekt politikus”.
Most jött el az a pillanat, amikor Kelemennek ki kellett volna mondani azt, amit gondol, amit és amiben valójában hisz. Nekünk, erdélyi magyaroknak tudnunk kell, hogy azok, akik közösségünk vezetésére jelentkeztek, milyen politikai ideológiai irányt képviselnek. Nem tette meg, nem vonta le az evidens következtetést, azt, amire a sajtókonferenciáján érveléseivel rámutatott ugyan, de nem nevezte nevén. Egy politikai pártnak ennél nagyobb határozottságot kellene tanúsítania ilyen helyzetekben.
Bár elsőre bölcsnek, megfontoltnak és ésszerűnek látszó taktikai döntést hozott az RMDSZ operatív testülete, az árnyalatok valójában gyávaságról vallanak. Bármelyik jelölt melletti állásfoglalás hatalmas kockázatokat hordott volna magában: az SZDP koalíciós partnereként Johannis támogatása a hatalomról való lemondással járt volna – márpedig az a kutya, amelyik önszántából elsétál a mészárszék ajtajától, még nem született meg –, a nacionalista rigmusokkal és szószólókkal kampányoló Ponta támogatása viszont magukra vonta volna az amúgy is egyre elégedetlenebb és kiábrándultabb emberek haragját.
Hoztak hát egy „a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad” döntést, melynek eredményeként a dolgok maradnak és mennek tovább a maguk eddigi medrében. Marad a politikai mismás, a megtévesztés, a cserbenhagyás, az értékrendszer és erkölcsi normák hiánya, a lelkiismeret mögé bújtatott személyes érdekek érvényesítése, a közösségi érdekvédelem címén folytatott balkanizmus, a közel 25 esztendeje fütyörészett refrén.
A választói akarattal szembemenő, abszurd, logikátlan és üres semmi-döntésével az RMDSZ ismét nyomatékosította: nem a jelen valóságát tisztán látó, de a jövő felé tekintő, modern, európai alakulat, hanem múltban ragadt, következetlen, a Román Kommunista Pártéhoz hasonló felépítéssel rendelkező és hasonló módon működő érdekcsoportok tömörülése, akiknek minden elvnél és ideológiánál fontosabb a nagybetűs hatalom.
November 16-án menjünk el minél többen szavazni, éljünk állampolgári jogunkkal, 89-ben sokan életüket adták ezért – mondjuk ki tisztán és érthetően Kelemen Hunor helyett: az erdélyi magyarság Klaus Johannist támogatja!
Kerekes Gyula
Háromszék
