Szászrégen.ro hírek és információk a városból
Related Articles
Egy felmérés szerint csak a hajdani székely székek területéről 1880-1944 között mintegy 140 ezren vándoroltak el. A kommunista időszak megpróbáltatásai elől is sokan menekültek át a határon. Marosszékiekkel beszélgettünk a kivándorlásról.
Az erdélyi magyarok, és székelyek kivándorlása már a 15. századtól nyomon követhető. Volt, aki jobb megélhetési lehetőséget keresett idegen országban, mások politikai okokból menekültek el, a jelenség tehát szorosan összefüggött a szülőföld nehéz gazdasági életével, vagy a társadalmában bekövetkezett átalakulásokkal. A 90-es marosvásárhelyi pogrom, és az ezt követő „igazságszolgáltatás” keserű szájízt hagyott az erdélyi magyarság szájában. Több tízezerben számolható a kitelepülők száma.
A kivándorlás aránya legkönnyebben a szűkebb régióra lebontva észlelhető. Ha csak Nagyernyét vesszük példának, tudjuk azt, hogy az 1920-as, ’30-as években sokan elmentek az Amerikai Egyesült Államokba, azzal a szándékkal, hogy az ott szerzett pénzzel hazatérnek. Akinek szerencséje volt, nagy erőfeszítések árán sikerrel járt, de legtöbbjük nem tért haza soha, vagy pedig még szegényebben került vissza. Nemes Dénes (született 1881-ben), Barabás István (sz.1866), Csipor Ferenc (sz. 1882), Márkos Sándor (sz. 1880), Márkos József – csak akikről tudomásunk van – soha nem tértek haza. Sorsuk alakulásáról semmit nem tudunk. Nemes Lőrinc, Nemes Károly, és Tőkés Mihály hazatértek, de nem nagy haszonnal.
Nagyernyéből a kommunista rezsim ideje alatt is szöktek át a magyar határon, de 1990 után nagy hullámban hagyták el a helységet a kitelepülők. Egy hozzávetőleges becslés szerint a falu 1989-es lakóinak tizenöt százaléka az utóbbi 25 évben távozott el Erdélyből, és még nem tért haza. Sokan családostól mentek, Magyarországon találva megélhetést, mások Európa más országaiban boldogultak.
„Magyarországon többször lerománoztak, ami igen fájt”
A 46 éves Nemes Zsigmond szülei Nagyernyéből költöztek Szászrégenbe, onnan Galacra, majd Besztercére. Zsigmond a 90-es években Magyarországra távozott, de néhány éve Angliában él. A fiatalembert arról kérdeztük, megbánta-e, hogy eltávozott Erdélyből és szándékában áll-e hazatérni. „Azt bántam meg, hogy nem jöttem egyenesen Angliába. Itt hamarabb beilleszkedtem, mint annak idején Magyarországon, pedig szerettem ott élni, csak nem volt elég pénzem. Erdélybe hazatérni? Amerre tart a román társadalom, nem hiszem. Talán Magyarországra, de amikor arra gondolok, hogy ott többször lerománoztak – ami igencsak fájt –, már abban sem vagyok biztos. Itt Angliában nem keresem sem az itt élő magyarok, sem a románok társaságát. Laktam egy párral egy házban, tudnék mesélni róluk” – osztotta meg tapasztalatait Nemes Zsigmond.
Az ernyei, 42 éves Balázs Kercsó Levente már több alkalommal dolgozott Magyarországon, és lett volna alkalma ott maradni, de mégsem tette. „Mostanában többször töprengtem azon, hogy elmegyek, de amikor még kint dolgoztam, fiatalabb voltam, és másként gondolkodtam. Jó, hogy nem tudom, milyen lett volna hosszabb ideig ott élni. Én itthon maradtam, de lehet, hogy nem jól döntöttem” – vélekedett Kercsó Levente.
A marosszentgyörgyi Ábrahám Csilla Éva rövid ideje él és dolgozik Magyarországon. Őt is megkérdeztük: szándékában áll-e véglegesen ott maradni. „Igen, már van állandó lakhelyem és személyim. A gyermekem érdekében maradok, mert ő is itt szeretne tovább tanulni. Itt sem csodás az élet, de még mindig egy kicsivel jobb, mint otthon” – válaszolta megkeresésünkre Ábrahám Csilla.
„Mindenki a szülőföldjén kellene megtalálja a megélhetést”
A marosvásárhelyi Berkeszi Kingát arról kérdeztük, dolgozott-e külföldön, volt-e alkalma ott maradni, és hogy mi a véleménye azokról, akik elhagyják szülőföldjüket és soha nem térnek vissza. „Nem dolgoztam külföldön, de alkalmam lett volna kint maradni, ugyanis édesapám 1990-ben kiment Magyarországra és ott élt. Többször hívott, de engem soha nem vonzott a lehetőség. Dolgozni lehet, hogy elmentem volna, ha kaptam volna valami jó munkát, de nem maradtam volna sem ott, sem pedig máshol. Mindenki maga dönt a sorsa felől, senkinek nincs joga elítélni a másik embert a döntése miatt. Voltak ismerőseim, akik tizenegy-néhány év után hazajöttek. Olyat is tudok, aki megtalálta, amit keresett, olyat is, aki nem, de annak ellenére ott maradt, mert mégiscsak jobb a megélhetés. Túl jó véleménnyel azért mégsem vagyok azokról, akik elmennek. Szerintem mindenki a szülőföldjén kellene megtalálja a megélhetést. Ha többen itthon maradnának, és tennének is valamit annak érdekében, hogy mindenkinek jó legyen, biztos pozitív irányba változnának a dolgok. A baj ott kezdődik, hogy az emberek egyre önzőbbek, és sokukat csak a saját baja érdekel” – vélekedett Berkeszi Kinga.
