A labdarúgó harmadosztály új küzdelemsorozatának rajtja előtt mintegy három héttel a Románia-kupa első fordulóját rendezték. A hegedűk városában a szászrégeni Avântul a marosvásárhelyi ACS gárdáját fogadta. A mérkőzésre – a fullasztó hőség ellenére – mintegy 350 néző látogatott ki. Az összecsapás enyhe vendégterületi fölényben kezdődött, majd rövid időn belül a házigazdák kiegyensúlyozták a párharcot. A felkészülési időszakban lejátszott találkozó iramára (a kánikula ellenére) nem lehetett panasz, ám főképp a második félidőben észlelhető volt a vakációs tempó, valamint hangulat… Az első félidőben zömében a házigazdák kezdeményeztek, irányítva a játékot. Ennek ellenére a vendégek voltak azok, akik két alkalommal is igazi veszélybe sodorták Bucin kapujának előterét. Az Avântul a vezetett támadásait igyekezett lövésekkel befejezni, ám a mindössze 18 esztendős Kis Patrik mindig résen volt. A 8. percben a marosvásárhelyiek egy jó ütemben vezetett akciót követően könnyedén kerültek a régeni kapu előterébe, ám Lukács elől a hazai védők az utolsó pillanatban felszabadították a játékszert. A túloldalon a 12. percben Murar mintegy 18 méterről leadott jól eltalált labdáját Kis remek érzékkel kiütötte. Hat perccel később Panga kísérletezett távoli lövéssel, ám a vendég kapus bravúrosan mentett szögletre! A 22. percben a tapasztalt Enescu lövése „csemegének” bizonyult Kis számára. A vendégek magabiztosan adogattak, okos, higgadt játékkal rukkoltak elő. Teljesítményükön látszott az Avântullal szembeni értékkülönbség, valamint a nagyobb összeszokottság (összhang) is. A 33. percben az aktív Lukács erős lövését Bucin kitűnően hárította, majd a 38. percben megszületett a találkozó első s egyben egyetlen gólja: ekkor Lukács pontosan továbbított Sárközihez, aki szemben Bucinnal mintegy 13–14 méterről higgadtan betalál a szászrégeniek hálójába:
0–1. A félidő hajrájában Enescu hajszálpontosan elvégzett bal oldali szögletét R. Suciu mintegy 7–8 méterről fölébólintotta (43.). A második játékrészt is a megyeszékhelyiek kezdték jobban, Kulcsárral a főszerepben: előbb a 48. percben 16 méterről leadott lövése a felső lécen csattant, majd három perc elteltével távoli kísérlete fölélandolt. A második félidő eléggé gyenge színvonalú lett, említésre érdemleges kapujelenetekben nagyon vérszegény volt. A házigazdák igyekezetét kevés siker koronázta (noha próbálkoztak). A vendégek teljesítménye sem volt túl meggyőző, ám ehhez bizonyára az is közrejátszott, hogy a csapat nagyon elégedettnek tűnt a minimális különbségű előnnyel. Az igazság az (nem mentegetőzésképpen), hogy a felkészülés ezen szakaszában az elvárásaink nem lehetnek túlzottan nagyok… A 68. percben R. Bucur jó ütemű beívelését Chirlejan kevéssel fejelte fölé, majd a 76. percben Panga veszélyesen tört be a büntetőterület jobb szélén, ám lövése csupán az oldalhálóval találkozott. A mérkőzés utolsó mozzanataiban a vendégek kétgólosra növelhették volna előnyüket, ám Jorza elől Bucin bravúrosan hárított, majd a hazai védők felszabadították a pöttyöst (90+ 5.). Mindent összevetve, a vendégek teljesen megérdemelten jutottak tovább a Románia-kupa 2. szakaszába, hiszen, hogyha túlzottan fényesek nem is, ámde jobbak voltak. A szászrégeniek, mint mindig az elmúlt öt éveben, búcsút intenek a kupaküzdelmeknek már az első körben. A látottak alapján Enyedi Andrei gárdája érték szempontjából eléggé vékony, mennyiségből azonban ezúttal nincs hiány… JegyzőkönyvRománia-kupa, 1.forduló: Szászrégeni CSM Avântul – Marosvásárhelyi ACS 1898 0–1 (0–1).Szászrégen. Avântul-pálya, napsütéses időjárás, mintegy 350 néző. Vezette: Dragoş Ţurcanu – Cosmin Cercel, Ionuţ Andrei (mindhárman Karácsonkő). Ellenőr: Somolyák István (Székelyudvarhely). Gólszerző: Sárközi H. (38.). Szászrégeni CSM Avântul: Bucin – Şerbânaţi, Suciu, Truţa, R. Bucur, S. Chirilă, Luca, (79. D. Dumitru), Enescu (60. M. Pop), Panga, Murar (77. A. Ghiţă), Chirlejan. Márosvásárhelyi ACS: Kis – Dumbrăvean, Preklet, Călimani (64. Bărăbaş), Sárközi, Jorza, Csala R., Kulcsár (74. Moldován T. ), Gliga (74. Botorok J.), Lukács, Todoran (64. Csáki).
Népújság