Lendületben a szászrégeniek.

Miután az elmúlt játéknapon a borítékolható, ámde  tisztes helytállást követően vereséget szenvedtek a Vajdahunyadi Corvinul 1921 otthonában, a szászrégeniek a két forduló után veretlen és a harmadosztályban újoncként szereplő gyulafehérvári „egyetemistákat” látták vendégül.

A CSM Avântul elszántan kezdte a találkozót, s miután az 5. percben Bujor kecsegtető szögből leadott lövését egy vendégvédő blokkolta, hat perccel később Petresc egyértelmű kezezéséért a tizenhatos területén a házigazdák büntetőhöz jutottak, amelyből ugyancsak Bujor higgadtan a bal alsó sarokba lőtt (1-0). A 23. percben Vrabie mintegy 22 méteres lövését Șerban magabiztosan elkapta. A vendégek ezután egyre többet támadtak, s miután a 25. percben Hăprian távoli kísérlete jócskán elkerülte Bucin kapuját, két perc elteltével a gyulafehérváriak nagyon közel kerültek az egyenlítő gólhoz: ekkor Frențiu könnyedén tört be a büntetőterület jobb oldalán, s kissé zárt szögből, mintegy 6 méterről lőtt, ám a házigazdák hatalmas szerencséjére a játékszer az oldalhálóval találkozott.

Az első félidő nem eredményezett túl sok látnivalót, a minimális előny dacára a CSM Avântul teljesítménye korántsem volt meggyőző, látványos  még kevésbé. Térfélcsere után néhány perc erejéig a gyulafehérváriak többet birtokolták a labdát, ám mindez csupán Kilyén Szabolcs távoli lövésében nyilvánult meg, a kísérlet azonban fölé szállt. Aztán az 57. percben a házigazdák kétgólosra növelték előnyüket: Enescu mesterien elvégzett jobb oldali szögletét követően Sebastian Bucur 6-7 méterről egy látványos csúsztatott fejessel bevette a fiatal Șerban kapuját (2-0). Az első játékrészhez hasonlóan a vendégek átvették a játék irányítását, miután gólt kaptak, ám említésre méltó gólhelyzetig nem jutottak. Herci távoli lövési kísérletét a tapasztalt Bucin  hárította (67.). Két perccel később Murar remek ütemben ugratta ki Truțát, ám a lövés pillanatában Popa kiválóan lépett közbe. Négy perccel később Harkó jól eltalált lövését a vendégkapus megfogta. A 76. percben a szászrégeniek újabb találatnak örülhettek:  Murar zavartalanul tört be a bal szélen, s az alapvonalról küldött passzát a  18 esztendős Răzvan Bucur mintegy 4-5 méterről a hálóba bombázta (3-0). A 82. percben akár tovább is nőhetett volna az előny, azonban Mario Pop, aki már csak a kapussal állt szemben, pár méterről, ajtó-ablak ziccerben, nemes egyszerűséggel mellégurított –  az ilyen szituációt sokkal nehezebb kihagyni, mint értékesíteni.

Stoica Vili tanítványai váratlanul könnyű győzelmet arattak. Noha a teljesítményük nem volt túl fényes, az Avântul  hatékony volt, hiszen öt nagy gólhelyzetből hármat sikerült gólra váltania. S. Bucur, Enescu, a fiatal Ghîrlejan, valamint a tapasztalt Bujor leigazolásával a fehér-kékek érezhetően megerősödtek.

Jegyzőkönyv

3. liga, IX. csoport, 3. forduló: Szászrégeni CSM Avântul – Gyulafehérvári Universitatea 1924 3-0 (1-0)

Szászrégen, Avântul-pálya, mintegy 350 néző. Vezette: Valentin Florescu (Sepsiszentgyörgy) – Tóth Krisztián (Mezőpetri),  Marius Matica (Nagyvárad). Ellenőr: Ciprian Mardan (Fogaras), Adrian Voica (Beszterce).

Gólszerzők: V. Bujor ( 11. – büntetőből), S. Bucur (57.), R. Bucur (76.).

CSM Avântul: Bucin – Bugnar, S. Bucur, Suciu, Șerbănați, Enescu, Harkó (83. S.Chirilă), Vrabie, Ghîrlejan (58. Truța), R. Bucur (77. M. Pop), Bujor (58. Murar).

Gyulafehérvári Universitatea: Șerban – Kilyén, Ionică, Popa, Cunțan (60. Bodea), Amihăesei, Petresc, Hăprian, Bucurică (54. Domșa), Herci, Frențiu (79. Costea). 

 Szabó Antal-Lóránd

Népújság

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

A nyárádtőiek kihagyott gólhelyzetei megbosszulták magukat.

Harminchat év szünet után rendeztek újra 2. ligás mérkőzést Szászrégenben, azonban nem a helybeli Avântul, …