Szászrégen.ro hírek és információk a városból
Related Articles
Pünkösd szombatján tartják a csíksomlyói búcsút, amely a rendszerváltozás után az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási és immár nemzeti ünnepévé vált. Máig tartja magát az a legenda, miszerint a búcsú eredete a hargitai tolvajos-tetői, vagy nagyerdei, illetve lónyugtatói csatához köthető, ám ilyen csatáról nem tud a korabeli történetírás.
Eredetlegenda
A Miklós József által összeállított, 2004-ben kiadott Csíki lexikonban a csíksomlyói búcsúról szóló szócikk a következőket állítja: „A mostani pünkösdi búcsú kezdetét az 1567-es évre vezetjük vissza, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem egy 1566-ban kiadott rendelete értelmében Csík, Gyergyó és Kászon székeket is unitárius hitre szándékozott téríteni. A szerzeteseknek megparancsolták, hogy hagyják el Csíksomlyót, de ők ezt megtagadták. A három medencébe küldött hittérítőket (a kilenc palántát) a nép kicsúfolta és elűzte. A fejedelem, Blandrata György udvari orvos befolyására elhatározta, hogy a vidék hithű lakosságát erőszakkal téríti át Dávid Ferenc hitére. Ekkor lépett színre István gyergyóalfalvi pap, aki tüzes szónoklataival arra buzdította a népet, hogy vonuljon Csíksomlyóra, a boldogságos Szűzanyához, és készüljön fel egy esetleges összeütközésre a fejedelem által az Udvarhely vidéki, már unitarizált falvak lakosságából toborzott haddal. A gyergyóalfalvi pap felhívásának óriási hatása volt, s így nemcsak a gyergyóvidéki, hanem a csíki falvak lakossága is Csíksomlyóra vonult. Itt szereztek tudomást arról, hogy a fejedelem hada már útban van Csík felé. Ekkor a férfiak hadrendbe sorakozva, rögtönzött fegyvereikkel elindultak a Hargita tolvajos-tetői átjárója felé, és az ún. Lónyugtató helyen megütköztek az ellenséggel. Ravasz taktikájuknak köszönhetően csakhamar szétverték és megfutamították János Zsigmond hadát, majd utána diadalittasan vonultak vissza Csíksomlyóra. Fegyverük hegyére nyírfaágakat tűztek, így vonultak be a csíksomlyói templom elé, ahol hálát adtak a Szűzanyának a segítségért, hogy meg tudták védeni őseik szent hitét. Ettől az évtől kezdve a székely katolikusok keresztaljákba szerveződve, minden pünkösdszombaton Csíksomlyóra vonultak.”
Ezt az eredetlegendát hallhattuk, olvashattuk számtalanszor.
Korábbi kritikák
Mohay Tamás, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem etnológia- és szociológiaszakos professzora A csíksomlyói pünkösdi búcsújárás – Történet, eredet, hagyomány című, 2006-ban megjelent könyvében körüljárta a legendát. Részletesen leírja a különböző szerzők által jegyzett szövegeket. Még mielőtt a lényegre térnénk, idézzük a szerzőt, aki jelzi, a búcsúnak a hargitai csatához és János Zsigmondhoz kapcsolt eredettörténetét korábban hárman tették óvatosabb vagy határozottabb kritika tárgyává: Rugonfalvi Kiss István debreceni történészprofesszor, Fodor Sándor csíksomlyói származású író és Simén Domokos unitárius lelkész, majd az ő érvelését ismételte meg Tódor Csaba.
A búcsú eredettörténetével szemben megfogalmazott kritikus vélemények közül a Simén Domokosé a legkidolgozottabb. Őt a János Zsigmond egyházalapítói tevékenysége iránti tisztelet, érdemei elismertetésének vágya, a történelmi igazság kiderítése motiválja. Szóban és írásban jó ideje hangoztatta, hogy egyáltalán nem volt csata, az egész történet legenda. Érvelésének jó darabig nem sok foganatja volt. Amikor például a Tolvajos-tetőn millenniumi emlékművet terveztek, és az oda felírni szándékozott jeles csíki évszámok között az 1567 is ott volt, Simén Domokos annyit tudott elérni, hogy ezt végül levették.
Simén Domokos a hargitai csata történeti hitelességével szemben a következőket hozza fel: az unitárius vallás csak 1568 után, a tordai országgyűlés vallásszabadságot kimondó törvénye után lett bevett vallás, és csak 1571-ben indult el Erdélyben „hódító” útjára; János Zsigmondnak nem volt módszere a fegyveres hitterjesztés, hanem a lelkiismereti szabadság híve volt; a gyergyóalfalvi István pap kiléte okiratilag nem igazolható; a székely szervezeti törvények szerint a felkelés parancsát csak a szék kapitánya vagy bírája adhatta ki, máskülönben az lázadásnak minősült (mint történt 1562-ben). Nincsen továbbá semmiféle korabeli, emlékíróktól, krónikásoktól vagy országgyűlési feljegyzésekből származó adat az országosnak mondható eseményről, sem megtorlásról, büntetésről, noha ilyenek az 1562. évi székely felkeléssel kapcsolatban jól ismertek.
Teljes cáfolat
Mohay Tamás az írott történeti források alapján arra a következtetésre jutott, hogy mivel a csíksomlyói pünkösdi búcsú eredetmítosza először csak a 18. század végén bukkan fel a rendelkezésre álló forrásokban, vagyis az 1567-es, úgynevezett nagyerdei csatának a korabeli dokumentumokban nincs nyoma, következésképpen a búcsú általánosan ismert eredettörténete nem egyéb, mint katolikus egyházi értelmiségiek által irányított tudatos mítoszképzés, azaz olyan kulturális jelenség, amit az antropológiai irodalomban szerkesztett hagyományként vagy hagyományalkotásként kezelnek.
Ezt emelte ki Tánczos Vilmos néprajzkutató Mohay Tamásnak A csíksomlyói pünkösdi búcsújárás – Történet, eredet, hagyomány című könyvéről írt recenziójában. A Keresztény Szó 2009. augusztusi számában jelzi továbbá, hogy Mohay Tamás a búcsú eredetmítoszának keletkezését az 1770-es évekre teszi, és a mítosz keletkezésében döntő jelentőséget tulajdonít Losteiner Leonárd csíksomlyói ferences történész kéziratos történeti munkáinak, valamint az ugyancsak nagy műveltségű, csíkrákosi származású Cserey Farkas bécsi udvari tanácsos Geographia Mariana Regni Hungariae címmel idézett, 1780-ból keltezett, azóta elveszett könyvének. Ez utóbbi munkáról, amely a nagyerdei csata első magyar nyelvű leírását is tartalmazta, nagy valószínűséggel állítható, hogy voltaképpen nem is az akkortájt Bécsben élő Cserey Farkas, hanem az ő szilágykrasznai birtokán tevékenykedő ferences udvari káplán, P. Katona György munkája. Mohay Tamás ezt követően gondos oknyomozó szemlélettel szól a 18. század végén megteremtődött mítosz további terjedéséről, arról, hogy a le nem zajlott nagyerdei csata története hogyan vált hivatkozási alappá a romantika századában.
A búcsújárás
Az 1690-es évek előtt jó okkal feltételezhetünk búcsújárást Csíksomlyóra, de erről olyan keveset tudunk, hogy ezt az időszakot emiatt külön korszaknak, a kezdetek időszakának tekinthetjük – írja könyvében Mohay. Az 1690-et megelőző korszakban az erdélyi ferencesek körében és Csíksomlyón már évtizedek óta nagyszabású újjáépítés zajlik intézményi és fizikai értelemben egyaránt, amit 1661-ben ugyan megakaszt, de megállítani nem tud a tatárok pusztító betörése. Ezen időszak kulcsembereinek Somlyai Miklós, Damokos Kázmér és természetesen a korabeli ferencesek közül a legsokoldalúbb, legismertebb, Kájoni János számít.
Az 1690-es évektől az 1780-as évekig terjedő időszakot a ferencesek rendtörténete a török utáni újjáépítés és a virágzás idejeként tartja számon. Az utolsó csíki tatár betörést, 1694-et (és az azzal szembeni, részben sikeres védekezést) követően újraéled a kegyhely, kibontakozik a barokk Mária-tisztelet. Az Erdély-szerte szaporodó rendházak 1729-től önálló rendtartományt alkotnak. Virágzik a Kájoni János alapította iskola, folyamatosan működik a nyomda, egymás után születnek iskoladrámák, passiójátékok. Györffy Pál, Veress Lajos mond, tesz sokat a kegyhely értelmezése érdekében.
Az 1780-as évektől 1849-ig, II. József, a „kalapos király” trónra kerülésével Bécsben egy erőteljesebben németesítő, a szerzetesrendekkel szemben kritikusabb, felvilágosult abszolutista hatalmi központ alakul ki. Ezzel egy időben Somlyón megszületik az igény az iskolaépületek, majd a templom bővítésére, nagy fejlesztések kezdődnek. A kegyszoborhoz kötődő csodákat püspöki vizsgálattal hitelesítik. Cserey Farkashoz köthetően megszületik a búcsú eredettörténete; ez igen hamar széles körben elterjed és elfogadottá válik. Losteiner Leonárd, Batthyány Ignác püspök mond, tesz sokat a kegyhely értelmezése érdekében.
Unitárius egyházi tiltakozás
A Magyar Unitárius Egyház elnöksége több éven át közleményben emelt szót „az évente visszatérő hamis legenda ellen”, amely a csíksomlyói búcsú eredetét János Zsigmond 1567-es állítólagos hittérítő hadjáratához kapcsolja.
A 2018-ban kiadott közleményben kiemelik: a jelzett esztendőben Erdély első fejedelmének nem volt ilyen jellegű hadjárata, az unitárius felekezet intézményesüléséről nem lehet beszélni 1568 előtt. A Magyar Unitárius Egyház szerint a csíksomlyói búcsú felbecsülhetetlen értékét nem növeli egy hamis történethez való kapcsolása, ezért azt kérik a testvéregyházaktól, világi és egyházi elöljáróktól, valamint a sajtó képviselőitől, hogy álljanak el János Zsigmond fejedelem és az unitárius felekezet történelmileg megalapozatlan bemutatásától.
A ferencesek álláspontja
A csíksomlyói ferences rendház egy 2017-ben kiadott közleményében már nem jelenik meg János Zsigmond. Mint írják, a boldogságos Szűz Mária tisztelete egykorú a ferencesek Csíksomlyón való letelepedésével, amely az 1440-es években történt. Az első, gótikus templom patrónájának Sarlós Boldogasszonyt, vagyis a Szűz Mária látogatása Erzsébetnél titulust választották. Már az első évtizedekben elkezdődött Szűz Mária tisztelete, ami abban állt, hogy a templombúcsú napján a környék népe összegyűlt Csíksomlyón. Rövidesen szokássá vált, hogy az évközi Mária-ünnepeken is jöttek hívek a szomszéd helységekből a Szűzanyát köszönteni. 1444-ben IV. Jenő pápa a templom építéséhez nyújtandó segítségre biztatta a híveket, arra hivatkozva, hogy „igen sok nép jár Somlyóra Szűz Máriát tisztelni”. Ez a Mária-tisztelet gyarapodott az idők folyamán. Ezért gyűltek össze 1567 pünkösdszombatján is a székelyek Csíksomlyóra: segítséget kérni hitükben való megmaradásukhoz és hálát adni Istennek és a Szűzanyának a segítségért. Megfogadták, hogy nem valaki vagy valami ellen emelnek szót, hanem Istenbe vetett hitüket erősítik, ennek emlékére minden pünkösd szombatján egységesen elzarándokolnak a Szűzanya tiszteletére Csíksomlyóra. Így indult el a pünkösdszombati nagy zarándoklat, amelyet a mai napig hűségesen gyakorol a hívő székely nép, de nem csak, hiszen számos messzi helyről érkeznek a zarándokok.
Látható, hogy a ferences rendház hivatalosan már nem hivatkozik a nagyerdei csatára, sem az unitáriussá vált János Zsigmond erőszakos térítésére, de az 1567-es évszámot megőrizte.
Összegezve
A nagyerdei csata története legenda. Az ellenben nem legenda, hanem még kellőképpen meg nem világított történelmi tény, hogy a reformáció megtorpanására valami módon valóban sor került Székelyföld közepén, és hogy ebben a katolikus székelység ellenállásának is döntő része volt. A csíksomlyói pünkösdi búcsú pedig századok óta ennek az ellenállásnak, a hithez való ragaszkodásnak győzelmi emlékünnepe – összegez Mohay Tamás.
Az önazonosság kinyilvánításának közösségi rítusaira ma a székelységnek nagyobb szüksége van, mint valaha. De Csíksomlyó ma nemcsak székely, hanem magyar nemzeti kegyhely, és a pünkösdi búcsú a világ magyarságának közös ünnepe.
3szek.ro
