Átadták a Marosvásárhely–Nyárádtő közötti autópálya-szakaszt

Kilenc kilométernyi gyorsforgalmi.

Az A3-as erdélyi autópálya Marosvásárhely–Nyárádtő közötti szakaszának, valamint a bekötőút építésének a munkálatait határidő előtt befejezte a Strabag építőcég. Kevesebb mint másfél év alatt sikerült kilenc kilométernyi gyorsforgalmi szakaszt megépíteni, amit december 6-án, hétfőn délután megnyitottak a közúti forgalom előtt.

A csomópont és bekötőút révén Marosvásárhely bekerül az épülő gyorsforgalmi úthálózat vérkeringésébe, ugyanakkor a tervek szerint a nyárádtői körforgalomnál megszűnne a zsúfoltság. Remélhetőleg a marosvásárhelyi Metro áruház előtti körforgalomnál nem alakulnak ki végeláthatatlan torlódások. Az A3-as autópálya része az a 4,5 km-es szakasz, amely Nyárádtő és Marosvásárhely között épült, a négysávos bekötőút pedig, amely a Metro áruház melletti felhajtó révén kapcsolja össze a gyorsforgalmit, 4,7 km. A két megyei úti felüljárót, a lőrincfalvit és csergedit már azelőtt átadták a járműforgalomnak.
A szakértők szerint az útépítés példaképének is tekinthető a Strabag cég az általa felvállalt és eddig teljesített feladatok, az útburkolatok, felüljárók minősége miatt, valamint az autópályát és a bekötőutat környező övezet rendezése, a növényzet visszaállítása, gyepszőnyeg kialakítása és csemeteültetés révén.

Hosszas huzavona előzte meg azt a közbeszerzési versenytárgyalást, amelyre 12 ajánlat érkezett, ezek közül választotta ki az országos útügyi igazgatóság az osztrák építőcéget. A kivitelezési szerződést tavaly május végén írta alá az osztrák útépítő cég, a Strabag Kft. vezérigazgatója és az Országos Autópálya- és Közútkezelő Társaság (CNAIR) vezérigazgatója. A munkálatok megkezdését 2020. július 22-én írták alá, a kivitelezés időtartamát 18 hónapban jelölték meg, a szerződés értelmében az átadás határideje 2022 lett volna. Összesen 9,2 km-t kellett megépíteni ahhoz, hogy már a megyeszékhelyről, a vegyi kombináttal szemben kialakított körforgalomból feljuthassanak a járművek az autópályára, illetve leszállhassanak és a városi forgalomban folytassák útjukat. Az építési munkálatok összköltsége 192 millió lej, a kivitelezési határidő 18 hónap volt, a jótállási idő kilenc év. Ennek a szakasznak a megépítése során három hidat és felüljárót kellett építeni a bekötőút és hat hidat az autópálya számára. A meglévő országúthálózathoz való csatlakozást pedig két körforgalom kialakításával valósította meg a vállalkozó.

Szer Pálosy Piroska
Népújság

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Maros megyében is aratják a búzát.

Szép hozamokra számítanak a gazdák A nyári kánikulában megfeszített tempóban dolgoznak a gabonaföldeken, teljében az …