Szászrégenbe csatár kerestetik!

A labdarúgó harmadvonal tizenegyedik játéknapján az utóbbi két hónapban igencsak lendületét vesztő CSM Avântul a Fehér megyei Marosújvár gárdáját látta vendégül. Az elmúlt pénteki találkozót követően nyugodt lélekkel állítható, hogy a „szomszédos” helyezést a tabellán, valamint az azonos pontszámot hűen tükrözte a két csapat közötti összecsapás. A két idegenbeli, gól nélküli döntetlen után a régeniek ismételten képtelenek voltak begyűjteni a három bajnoki pontot hazai környezetben, egy összességében azonos szintű ellenféllel szemben sem.

A mérkőzés 4. percében a hazaiaktól Popa kecsegtető szögből lőtt kapura, ám kísérlete erőtlenre sikeredett. Mialatt az Avântul kezdeményezett, a marosújváriak első ízben a 11. percben veszélyeztettek: ekkor Crișan bal oldali szögletét követően Cioară mintegy 6 méterről fölé bólintott. Két perccel később Vrabie került ígéretes lövőhelyzetbe, ám a kísérlete elkerülte a vendégkaput. A 23. percben lejegyezhettük a házigazdák első félidőbeli legnagyobb gólszerzési lehetőségét: ekkor Harkó remekül továbbított Vrabiéhoz, aki erős lövést küldött Berbeacă kapujára, ám a mindössze 17 esztendős hálóőr hatalmas bravúrral szögletre hárított! A 30. percben ugyancsak Vrabie 22 méternyiről jól eltalált rúgása centiméterekkel landolt fölé. A találkozó első felvonása egészen tűrhető színvonalúra nőtte ki magát, mindkét csapat igyekezett elfogadható teljesítményt nyújtani. A ritmusra sem lehetett különösebben panaszkodni, bár nem részesültünk túlzottan sok jól kidolgozott akcióban.

A második játékrész 48. percében a vendégek nagyon közel álltak a vezető gól megszerzéséhez: egy jobb oldali szögletrúgást követően Cioară közvetlen közelről kevéssel melléfejelt. Az összecsapás második félideje nem bővelkedett kapujelenetekben. Noha mindkét csapat támadott, az akciók nem jelentettek különösebb veszélyt a kapuk előterében. A 65. percben az Avântul elpuskázta a második hatalmas gólhelyzetét is, amikor Harkó, jobb szélről érkező pontos beadásával R. Suciu fejére küldte a pöttyöst, ám a középhátvéd teljesen zavartalanul, mintegy 6-7 méterről föléfejelt! Ezt követően a Fehér megyei gárda veszélyesebb volt támadójátékban, ennek eredményeként a tapasztalt Ceaca két alkalommal is gólt szerezhetett volna, ám a 73. percben kecsegtető pozícióból erőtlenül lőtt a beszterceiek ellen két büntetőt is hárító Bucin kapujára (73.), majd a 81. percben 15 méterről küldött bombája fölészállt.

Említésre méltó, hogy a mérkőzést egy fiatal hölgy, a medgyesi Roxana Recorean aránylag jól vezette, miközben a szászrégeniek a harmadik gól nélküli döntetlenjüket érték el zsinórban. Stoica Vilmos fiatal tanítványainak gólképtelensége immár krónikusnak minősíthető, hiszen a CSM Avântul nem kevesebb, mint öt forduló óta képtelen betalálni az ellenfelek hálójába! A hab a tortán pedig az, hogy a csapat immár nyolc játéknapja nyeretlen! Ennek több nyomós és vitathatatlan oka is van: a játékoskeret „vékonysága” mind érték, mind létszám szempontjából, a kispadon nincsenek tapasztalt és értékes focisták, így az edző szükség esetén nemigen talál megoldást. A csapatkapitány, az örök fiatal és kulcsfontosságú Truța hosszú távú hiánya, Vrabie szemmel láthatóan tapasztalatlan, a fiatal Șerbănați nem csupán erőnléti szempontból vékony, Murar már ősidők óta nincs formában, az Avântul egyetlen vérbeli csatára, Daniel Popa pedig nagyon halvány teljesítményt nyújt. Okvetlenül szüksége lenne Szászrégennek egy tapasztalt és gólerős csatárra! Ezzel mindenki tisztában van, ám – sajnos – a hegedűk (korántsem szegény) városában a mindössze 2000 lejes fizetés is csupán két-három labdarúgónak adatik meg. Szomorú, ámde nagyon is valóságos…

Jegyzőkönyv

3.liga, IX. csoport, 11. forduló: Szászrégeni CSM Avântul – CS Marosújvár 0-0

Szászrégen, Avântul-pálya, zárt kapus találkozó, napsütéses időjárás. Vezette: Roxana Recorean (Medgyes) – Emeric Tocai (Alma), Nagy Dániel (Medgyes). Ellenőr: Vlad Călușer (Mezőszabad), Dragoș Bogdan (Fogaras).

CSM Avântul: Bucin – Bugnar, Hasnaș, R. Suciu, D. Chirilă, Baki, Harkó, Vrabie (88. M. Pop), Șerbănați (58. R. Moldovan), Murar, D. Popa (66. C. Chirilă).

Marosújvár: Berbeacă – Cunțan, Haiduc, Lupșan, Király, Frențiu, Socaci, Casian (46. Tegbo), Creț, Cioară (63. Coltor), Ceaca (86. Marcu).

Szabó Antal-Lóránd
Népújság

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

A nyárádtőiek kihagyott gólhelyzetei megbosszulták magukat.

Harminchat év szünet után rendeztek újra 2. ligás mérkőzést Szászrégenben, azonban nem a helybeli Avântul, …