Döntetlen a megyei rangadón. Nyárádtői Unirea 2018 – Szászrégeni CSM Avântul 1-1,

Igen kellemetlen őszi időben, hidegben és esőben játszották a 3. ligás labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában a két Maros megyei csapat rangadóját Nyárádtőn, a helyi Unirea 2018 és a Szászrégeni CSM Avântul között.

A vendégek a visszavágás gondolatával érkeztek, hiszen a hazai mérkőzésükön 3-1-re alulmaradtak Nyárádtővel szemben, és nyilvánosan megvádolták az ellenfelet, hogy játékvezetői segédlettel gyűjtötte be a három pontot. Ez részben sikerült, hiszen miután az Unirea 2018 az első félidőben vezetéshez jutott, a második játékrészben az Avântul egyenlített, és megszakította Nyárádtő négy fordulón át tartó győzelmi sorozatát.

A hazai gólt a 15. percben Astafei szerezte, aki egyedül maradt Bucinnal szemben, és a bal sarokba lőtt (1-0). Az egyenlítés szintén egy veterán játékos nevéhez fűződik, Murar a 60. percben talált a nyárádtői kapuba (1-1).

A 3. liga IX. csoportjában Nyárádtő biztosan őrzi a 3. helyét, és nyolc pont előnye van a felsőházért folyó küzdelemben. Szászrégen a 6. helyet foglalja el.

A bajnokság a hét végén a 14. forduló mérkőzéseivel folytatódik. Nyárádtő pénteken 14 órától Tordára látogat, míg Szászrégen, ugyancsak pénteken a második helyen álló Kudzsirt fogadja.

Bálint Zsombor
Népújság

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

A nyárádtőiek kihagyott gólhelyzetei megbosszulták magukat.

Harminchat év szünet után rendeztek újra 2. ligás mérkőzést Szászrégenben, azonban nem a helybeli Avântul, …