Monthly Archives: szeptember 2018

Id. Jorga Ferenc emlékére

Szeptember 24-én Szászrégenben – 95 esztendős korában – elbúcsúztunk id. Jorga Ferenctől, a mindannyiunk Feri bácsijától, aki a képzőművészet terén a magyar kultúrát méltóképpen képviselte nemcsak Szászrégenben, hanem Erdély-szerte és a nagyvilágban is. Több ezer festménye, közel 170 szobra a magyar történelem és kultúra nagyjainak emlékét őrzi. Id. Jorga Ferenc alkotásai nem csupán művészi értéket képviselnek, egyben a nemzeti identitás …

Read More »

Szédületes a haladás: átadtak Erdélyben egy kilenc kilométeres autópálya-szakaszt

Pénteken megnyitották a forgalom előtt a romániai A3-as, észak-erdélyi autópálya Gyalu és Magyarnádas közötti kilenc kilométeres szakaszát. A pályaszakasz a kilenc éve megnyitott Aranyosgyéres-Gyalu autópályát hosszabbítja meg észak felé, és a Kolozsvár-Nagyvárad országutat is összeköti a Kolozsvár-Szatmárnémeti országúttal. Azt követően vált használhatóvá, hogy a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) pénteken átvette azt a Szamos fölötti hidat, mely a …

Read More »

Megtalálták a 460 éves Székely-krónikát

Az oroszok bevonulását megelőző napon 40 vagon különféle lőszert állítottak a német vonat mellé, amely március 28-án egy légi bombázás következtében kigyulladt, felrobbant és mindent elpusztított. Tizenegy nappal később, a romok eltakarítása közben egy Kis Böndi János nevű vasutas egy vasbuzogányra, néhány kisebb fémtárgyra és egy könyvre bukkant követően éveken át lapult a Régi Nyomtatványok Tárának egyik páncélszekrényében, ahonnan a …

Read More »

Köszönés, üdvözlés a hegyekben.

Egymás kölcsönös üdvözlése íratlan szabály a hegyekben, a hegyi kultúra egyéni megnyilvánulása, mellyel túra közben üdvözöljük azokat az embereket, akik ugyanazt az ösvényt tapossák, mint mi. Aki első alkalommal túrázik a hegyekben, gyakran meglepetten kapja fel a fejét, amikor a szembe jövő, számára teljesen idegen turisták „Jó napot” (szlovákul Dobrý deň, lengyelül Dzień dobry) vagy „Hello” (szlovákul „Ahoj”, lengyelül „Cześć”) …

Read More »

Kezdődik a legnagyobb vásárhelyi rockfesztivál!

Új, minden eddiginél nagyobb szabású rockfesztivál veszi kezdetét pénteken Marosvásárhelyen. A Maris Fest – Alternative September Rock című eseménysorozatot a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal, a Legio Maris RC és az Auld Cut MC motorosklubok szervezik, és a szokásos rockfesztiváloktól eltérően a széles közönséget is meg kívánják szólítani, így a számos koncert mellett igen sok kiegészítő programmal várják az érdeklődőket az íjászattól …

Read More »

Megtisztítják a kirándulóhelyeket is

Egynapos országos nagytakarítás Országos nagytakarítási akciót szervez szeptember 15-én a Let’s do it Romania csapata, annak érdekében, hogy megtisztítsák a vízpartokat, erdőszéleket, tisztásokat a szétdobált, illetve odahordott szeméttől. A szervezők minél több önkéntes bekapcsolódására számítanak, ugyanakkor a lakosság egy telefonos applikáció által segíthet azonosítani a problémásabb, azaz szemetesebb helyszíneket – az akció részleteit tegnap a Maros megyei prefektúrán tartott sajtótájékoztatón …

Read More »

A TOMPA MIKLÓS TÁRSULAT SZÁSZRÉGENBEN VENDÉGSZEREPEL

Szászrégenben vendégszerepel Pozsgai Zsolt: Liselotte és a május című tragikomédiája, Harsányi Zsolt rendezésében. Az egy női és hat férfiszerepet felsorakoztató pörgő humorú kortárs szöveg mindössze két színész bravúros alakításában került színpadra; az előadók: Gecse Ramóna és Galló Ernő. Látványtervező: Puskás Gyopár. „Az előadás érdekessége egyértelműen abban áll, hogy női szerepből egy van, amely lineárisan halad az abszolút lelkesedéstől az abszolút …

Read More »

Ugyanakkora a román gazdaság lemaradása a magyarhoz képest, mint 35 éve

2000 óta a román gazdaság folyamatosan közelít a magyarhoz, ám a termelékenység tekintetében még mindig hozzávetőleg 14 százalékos lemaradásban van, ami, nem biztos, hogy a közeljövőben el fog tűnni. Miközben német életszínvonalról álmodozunk, sok erdélyi már valószínűleg azzal elégedett lenne, ha az életminőségünk megütné a magyarországi nívót. Bár az elmúlt években a hazai gazdaság gyorsabb ütemben fejlődött, mint az anyaországi, …

Read More »

Újabb történelemhamisítás van előkészülőben?

Románia minden fontos turistalátványosságát feltüntető, interaktív digitális térképet tervez készíteni a turisztikai minisztérium. A kérdés csak az, hogy Erdély esetében mit románosítanak el ezúttal? A szaktárca hétfői közleménye értelmében a digitális térkép jövő év elejéig készülne el, és a világ bármely pontjáról hozzáférhető lenne a turisták számára – ami nem meglepő, kimagasló teljesítmény, hiszen internet van majdnem mindenhol. A szaktárca …

Read More »