Kedvenc dalával indították utolsó útjára Kallós Zoltánt

Kedvenc dalával, az ördöngösfüzesi bujdosódal eljátszásával indították szombat délután válaszúti otthonából utolsó útjára az élete 92. évében szerdán elhunyt Kallós Zoltán néprajzkutatót. A bújdosódalt a több tucat népzenészből szerveződött alkalmi zenekar játszotta a Kallós-kúria udvarán összegyűlt, végtisztességet tevő mintegy ezerfős gyülekezetben.
A gyászbeszédet mondó Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke is megemlítette, hogy elérkezett az idő, amikor Kallós Zoltán nélkül kell énekelni a bujdosódalt. A püspök Kallós Zoltán kisugárzását példázva úgy vélekedett: aki egyszer kapcsolatba került vele, aki egyszer betette a lábát a táncházba, az más emberré vált.

Az erdélyi és magyarországi néprajzkutató műhelyek nevében szóló Pozsony Ferenc, az erdélyi Kriza János Néprajzi Társaság tiszteletbeli elnöke az elhunyt életútját felidézve azt hangsúlyozta, hogy Kallós Zoltán integratív személyiség volt, aki sikeresen gyűjtötte össze, “virtuális nemzeti közösségbe integrálta” a Kárpát-medence és a világ magyarságát.

Kelemen László, a Hagyományok Háza igazgatója megemlítette: a népzenészek nemcsak hangszert, könyvet és tarisznyát kaptak tőle, hanem hivatást is. Úgy vélte, Kallós Zoltán nélkül a táncházmozgalom sem létezne, és a Hagyományok Háza sem jöhetett volna létre.

Az emlékező beszédek után moldvai csángó asszonyok énekeltek a néprajzkutató koporsója mellett, majd a rögtönzött zenekar játszott az alkalomhoz illő népzenét.

http://itthon.ma/kedvenc-dalaval-inditottak-utolso-utjara-kallos-zoltant/

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

6,5 millióhoz közelít a szülőföldjükről elvándorolt román állampolgárok száma.

A román miniszterelnök szerint az egész rendszerváltás utáni politikustársadalom hibás azért, hogy immár a 6,5 …