Szászrégen.ro hírek és információk a városból
Related Articles
A Kemény család sohasem mondott le tulajdonáról. Az 1989-es rendszerváltást követôen visszaigényelték a kommunizmusban jogtalanul elkobzott ingatlanokat. A tulajdonjog-visszaállítás útját végig kellett járni. A felálló új hatalom – bár a jogalkotásban szándékát és készségét fejezte ki, hogy visszaszolgáltatja az elôzô rendszerben elkobzott vagyont – a mai napig sem nézi jó szemmel, hogy a jelentôs birtokokkal rendelkezô, gyökereitôl megfosztott magyar nemesi családok újra erôre kapnak Erdélyben. Múltjuk, jelenük és jövôjük szálka egy olyan politikai elit szemében, amely még mindig erôszakosan igyekszik bizonyítani a létjogosultságát a Kárpátok által övezett régióban. Az épületek fenntartását biztosító földterületek és erdôk, más arisztokrata leszármazottakhoz hasonlóan, a Keményekhez is csak részben vagy egyáltalán nem kerültek vissza. (A legfurább helyzet a szintén Kemény-tulajdonban levô galonyai vendégházé, amelyet néhány éve az építô Kemény János unokája, Nagy Kemény Géza bérel egy már nem mûködô szövetkezettôl, amely jogi fondorlatokat bevetve, még mindig nem engedi ki a kezébôl az épületet.) Ez is példázza, hogy bár a törvény elméletileg lehetôvé teszi a teljes mértékû visszaszolgáltatást (restitutio in integrum), az esetek többségében a folyamat valóságos jogi kálvária.
Ez történt a marosvécsi kastély esetében is. A család az ügyintézést 2006-tól ügyvédre bízta, aki révén sikerült kiegyezni a szociális intézményt mûködtetô Munkaügyi és Társadalomvédelmi Minisztériummal. Hosszas huzavona után a megyei tanács szociális igazgatósága és az intézmény vezetôi, valamint a család megegyezett abban, hogy amint sikerül EU- támogatással új szociális otthont építeni a gondozottaknak, megtörténik a tulajdonoscsere. S bár a 2001-ben kibocsátott, utólag módosított 10-es törvény elôírja, hogy a visszaszolgáltatott ingatlanokban mûködô állami intézmények öt évig használhatják az épületeket, ez idô alatt megoldást, új helyszínt kell találni, a Kemény család nyolc évig várt a visszaszolgáltatásra.
– Örülhetünk annak, hogy jó állapotban levô épületet vehetünk át, amelyben ajtók, ablakok, csempekályhák, villanykapcsolók vannak. Ha arra gondolok, hogy a pusztakamarási Kemény-kúria szinte a földdel egyenlô, ezzel elégedettek lehetünk – mondta ottjártunkkor Nagy Kemény Géza, az egyik örökös.
Válás vécsi módra
2014. szeptember 30-án került sor arra a történelmi mozzanatra, amely talán új fejezetet nyit a kastély történetében.
– Az átadás göröngyösen indult. Eljött családunk több tagja, hogy ügyvédünk, valamint az intézmény képviselôinek jelenlé-tében aláírjuk a hivatalos átadási-átvételi szerzôdést. Nem úgy sikerült, ahogy elképzeltük. Pokorny László, a szociális intézmény vezetôje nem is volt jelen. Az egyik beton virágtartón írtuk alá a papírt. Számunkra ez egy kicsit megalázó volt, de így is ünnepélyessé akartuk tenni az eseményt, Szent István pezsgôt bontottunk, ezzel koccintottunk – mondta el Nagy Kemény Géza, hozzáfûzve, a szerzôdést kiegészítô egyezmény alapján november elsejéig használhatják az épületgépészeti berendezéseket (víz-, fûtés-, villanyhálózat). Ugyanakkor azt is nehezményezte, hogy az átvételig nem szállították el a helyiségekbôl az összes bútort.
– Óriási hibát követtünk el, amikor megkötöttük a peren kívüli egyezményt, s ebbe belefoglaltuk, hogy a várkastély melléképületeire (volt konyha, gazdasági épületek stb.) nem tartunk igényt. Illetve úgy volt a szerzôdésben, hogy az egész terület tulajdonjogát visszakapjuk, és a szóban forgó épületeket addig használhatják, ameddig szükségük van rájuk. Az egyiket máris felújítják, ami azt jelenti, hogy egyhamar nem adják vissza – mondja Géza, majd azt is közli, hogy törvénytelenül húzták fel a kastély szomszédságában a barakkokat, ahol még mindig sérülteket ápolnak, bár ez a terület is a család tulajdonában van. Ezenkívül a mûemlékvédelmi törvény tiltja, hogy a kastélytól ilyen kis távolságra bármit is építsenek. Ezt is figyelmen kívül hagyták. Az egykori istállót csak azért kapták vissza, mert az intézet úgysem használja.
Nagy Kemény Géza ironikus mosollyal jegyzi meg: „meg kell legyünk elégedve, mert – az intézmény vezetôjével történt meggondolatlan összeszólalkozáson kívül, amit nem tudok megemészteni – végül is lezajlott az átadás.”
Aztán a családtagokkal együtt sorolja, hogy mi adott okot vitára: arról volt szó, hogy meghagyják a fûtésrendszert, a fûtôtesteket, ennek dacára jöttek és levágták. Arra is volt ígéret, hogy azokat a bútorokat, amelyekre nem tartanak igényt, meghagyják, majd azzal indokolva, hogy leltári tárgyak, mind kidobálták az ablakon, de úgy, hogy néhol az üveget is kitörték. Annyira kaotikus volt a kiköltözés, hogy például olyan dokumentumokat is elégettek, amelyekrôl utólag kiderült, hogy nem kellett volna.
– Az igazgató nagylelkûen közölte, hogy a pincében sikerült megôrizni nagyanyám fésülködôasztalát, meg egy fából készült széket, ami „a kastély eredeti bútorai között volt”, ezt is átadta. Ennyi maradt a tárgyi örökségbôl – állapítja meg keserûen Nagy Kemény Géza. Majd az egyik szekrénybôl elôvesz egy üveg bort. Mûanyag poharakkal koccintunk az új tulajdonosokkal, miközben Nagy Kemény Géza elégedetten helyezkedik el az örökölt székben:
– Már semmi nem számít, valódi gróf lettem újra! – mondja, s magasra emeli a poharát.
„Az ölükbe pottyant Erdély legjobb állapotában levô kastélya”
Pokorny László, a szociális intézet igazgatója szerint Erdély legjobb állapotban levô kastélyát kapta vissza a Kemény család, és ez annak is köszönhetô, hogy évtizedekig – a különbözô idôszakoknak megfelelô körülmények között – mûködött benne az intézmény. Az összeszólalkozásokkal kapcsolatban azt mondta, nem kíván válaszolni egyes családtagok rágalmazására. A berendezések, az épületgépészet az intézmény leltárán vannak, ezért ezekkel el kell számolniuk, mondta, így ami az övék, azt le fogják szerelni. A család azt is meg kell értse, hogy a közmûhálózatot le kell választani a fôvezetékrôl, ami azt jelenti, hogy novemberben átkötik a vízvezetéket, a villanyhálózatot, ami most közös. Egyelôre kerítést húztak az intézmény tulajdonában levô épületek és a kastély közé, új bejáratot, utat alakítanak ki a leválasztott telekhez, amelyen a törvényesen, külföldi támogatással felhúzott barakkok állnak.
– Nem volt könnyû 120 sérült embert elköltöztetni úgy, hogy közben az EU-s pályázat révén finanszírozott építkezést is felügyeltük – mondta Pokorny László.
A támogatásnak köszönhetôen korszerû körülményeket teremtettek az új épületekben, amelyek közül az utolsó kettôt a napokban avatták fel. Az igazgató azt tervezte, hogy az új épületek felavatási ünnepségén írják alá a kastély átadási-átvételi szerzôdését is, de a család sietett. Hozzátette, hogy többször hangoztatta, a kórházotthon számára sem volt ideális a kastély, ezért örülnek, hogy végre az új épületekben európai színvonalon láthatják el a betegeket, s hogy számukra is lezárulhatott egy hosszú, kényszerû idôszak. A kastély fenntartása óriási összegekbe került, télen havonta mintegy 40.000–50.000 lejes számlát (víz, villany, fûtés) fizettek.
Nincs hivatalos önkormányzati álláspont
A Kemények tudomása szerint a falubeliek nagy része örül annak, hogy végre a család birtokába került a kastély. A család felajánlotta, hogy a jövôben együttmûködik a helyhatósággal.
Zsigmond Ambrus alpolgármester szerint az önkormányzat abban segíthet a családnak, hogy a dédai központú Felsô-Maros Mente Kistérségi Társuláson keresztül, a LEADER program révén valamilyen turisztikai infrastruktúra- fejlesztési pályázatot készítenek, erre ugyanis jelentôs EU-s összegeket különítenek el a 2014–2020-as támogatási idôszakban. Az alpolgármester szerint ezért a kastély egy részét turisztikai vendégfogadó egységként kellene mûködtetni. Az önkormányzat nem utalhat ki pénzt a magántulajdonban levô épületre, ezért sem látja értelmét annak, hogy a család és az önkormányzat közötti együttmûködésrôl helyi tanácsi határozatot hozzanak. Természetesen pályázat esetén a polgármesteri hivatal és a tanács vállalhatja a partnerséget.
Kérdésünkre, hogy a községbeliek miként fogadták a tulajdonosváltást, Zsigmond Ambrus kifejtette, egyesek attól féltek, hogy elveszítik a munkahelyüket, de most már megnyugodtak a kedélyek, és örülnek annak, hogy a Kemény család visszakapta a tulajdonát. Igaz, sokan kételkednek, hogy képesek lesznek megfelelôen karbantartani az épületet, ugyanis korábban már visszaszolgáltatták a családnak a malmot, a volt orvosi rendelô épületét és az emlékszobának helyet adó ingatlant, mindhárom siralmas állapotba került. A közösség nem szeretné, hogy a kastély is erre a sorsra jusson – fogalmazta meg a közvéleményt az alpolgármester.
Kulturális központ báró Kemény János szellemében
A család Vécsi Nagy Gergelyt bízta meg a kastély ügyintézésével. Ez mindenképpen jól jött a „munka nélkül maradt” fiatalembernek, aki közben elmeséli, hogy korábban litván feleségével együtt a brit fennhatóság alatt álló Jersey szigetén laktak, ahol kénytelenek voltak a pityókatermesztéstôl a mosogatáson át a kertészkedésig, a vendégfogadásig mindennel foglalkozni. Így szokva vannak a munkával. Miután összeházasodtak, úgy döntöttek, hogy a megtakarított pénzbôl itthon, Erdélyben boldogulnak. Elôször édesapja vidéki házába költöztek. A kastély visszaszolgáltatásának folyamata közben merült fel a gondolat, hogy átveszi az épület gondozását. Feleségével a kastély portásszobájába, hajdani ôrbástyájába költözött, mint ahogy unokatestvére, Kemény Zoltán is, aki szintén úgy döntött, hogy családjával hazaköltözik Magyarországról. Nagy Kemény Géza naponta ingázik lakhelyérôl, a galonyai Auguszta vendégházból Vécsre, mert a volt vadászkastélyt nem akarja feladni. Ôk hárman vették kézbe a kastély gondozását a család többi tagjainak a beleegyezésével.
– Legfontosabb célkitûzésünk Kemény János szellemi örökségének ápolása. Éveken át itt találkoztak az erdélyi magyar írók, ezért nemcsak erdélyi, hanem összmagyar kulturális központot akarunk létrehozni, elsôsorban a magyar állam támogatásával – mondják szinte egyhangúlag a jelen levô örökösök. Ennek érdekében már tárgyalásokat folytattak magas beosztású magyarországi kormányzati képviselôkkel. Ugyanakkor megkerestek több romániai tisztségviselôt is. Hasonlóképpen, a megyei hatóságokat is be szeretnék vonni terveik kivitelezésébe. E céllal szerveztek korábban is Helikon-találkozókat, különbözô rendezvényeket. Galonyán volt egy olyan tanácskozás, ahol egyetemisták, szakértôk fogalmaztak meg konkrét elképzeléseket a kastély jövôjérôl. November 8-ára nyílt napot szerveznek, amelyre olyan illusztris személyiségeket várnak, mint dr. Zsigmond Barna Pál, a csíkszeredai magyar konzulátus fôkonzulja, Tôkés László EP-képviselô, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetôje. Ugyanakkor mûvelôdési mûsor is lesz, ami jelezné, hogy milyen jellegû tevékenységeknek kívánnak majd helyt adni a kastélyban. És ez alkalom lesz a tervek, elképzelések ismertetésére, összehangolására is.
– A képzômûvészeti, fotómûvészeti alkotótáboroktól a konferenciáig, színházi találkozókig mindennek helyet adunk. Ide költözik a Kemény János- emlékszoba is (sz. m.: beszélgetésünket követôen be is rendezték a kastélyban). Könyvtárat, állandó népmûvészeti, festészeti tárlatot, családtörténeti kiállítást, Helikon-múzeumot rendezhetünk be. Többnapos együttlétet biztosítva, az érdeklôdôknek újraéleszthetjük a Helikon- találkozókat. Az sem kizárt, hogy helyreállítjuk az egykori vendégszobákat, ahova egy autóbusznyi embert tudunk majd elszállásolni, s ahonnan a környékre kirándulásokat szervezhetünk, mert mindenképpen ki kell használni a gyönyörû Kelemen- és Görgényi-havasok közelségét. Rendezvényekre bérbe adhatunk helyiségeket, és ott van a kastélypark is, amely ideális helyszíne lehet szabadtéri kulturális rendezvényeknek – sorolják a terveket a tulajdonosok, majd azt is kifejtik, hogy a nyílt nap tulajdonképpen az elsô lépés abba az irányba, amerre lépni szeretnének.
Hogy sikerül-e mindezt megvalósítani, visszahozni a marosvécsi kastély régi fényét, sok mindentôl függ. Az biztos, hogy a kastély homlokzatára kitûzött – a Kemény család címerével díszített – zászló lobogása jelzi: új szelek fújnak Erdély egyik ôsi „sasfészke” körül.
Vajda György – népújság –
