Szászrégen.ro hírek és információk a városból
Related Articles
Másodszor tartottak szilvalekvárfőző fesztivált szombaton Marosjárában. Az elmúlt évi tapasztalatok alapján jobbítottak a szervezésen, s idén már négy és félszer több szilvát főztek ki, mint egy évvel ezelőtt. Már pénteken este hozzákezdtek a készülődéshez a járaiak: szilvát magoltak, üstöket hevítettek, s reggel nyolc órakor elkezdődött a lekvárfőzés. Igaz, nagyon sok olyan család is volt, amely már két-három héttel ezelőtt megkezdte a lekvárfőzést, hogy a fesztivál napjára befőttesüvegekbe, cserépkancsókba tárolt „végtermékkel” rukkolhasson ki. A község polgármestere és alpolgármestere, Kolcsár Gyula és Szabó Ernő már a reggeli órákban a helyszínen volt, tőlük tudjuk, hogy a tavalyi 700 kilóval szemben idén 2000 kiló szilvából főztek lekvárt a fesztiválra. Ehhez adódik még az az 1000 kilónyi besztercei szilva, ami a falu gazdáinak kertjében termett, illetve megmaradt, s aminek nagy része is inkább lekvárrá, mint pálinkává változott. „Az idei medvejárás nem kedvezett a fesztiválnak” – mondta el a két elöljáró. Olyan 40 százalékát tették tönkre a szilvatermésnek a kiéhezett barna bundások, de a kár ennél jóval nagyobb, hiszen összetörték a fákat is. Ezért aztán a megye észak-nyugati részéből, Dedrádról kellett vásárolni két tonna szilvát, hogy szó ne érje a szilvás ház elejét.
Egy napig fő
Egyik üst mellett a szolgálatos kavargató, Barabás Anna elmondta, a szilvát odateszik az üstbe, huszonnégy órát főzik, közben folyton kevergetik. Egy napon keresztül. Hát ezért is főzik mostanság kevesen. Mert macerás egy álló napig az üst mellett állni s kevergetni. Ha lejárt a nap, s lekvár elkészült, átpasszírozzák. Beteszik cserépbögrébe, fazékba, befőttesüvegbe, lekötik ronggyal vagy papírral, s aztán eláll két-három évig, vagy még annál is tovább. Mert bebőrödzik, s a felső kemény réteg – ami igencsak finom – szigetel. Nem szabad cukrot tenni a lekvárba. Mert ha igen, akkor nem áll el, megromlik. Ilyen egyszerű ennek a finomságnak a készítése. Csak türelem kell hozzá. No meg szilva. Ha a medve meg nem eszi.
Igazi fesztiválhangulat
A művelődési otthon előtti lejtőn három üstben kavargatták a lekvárt, közben meg lehetett látogatni az egyik teremben a helybeli Albert Olga műkedvelő képzőművész kiállítását, lehetett ácsorogni a kézműves, csecsebés-játékos, no meg az ételt-italt árusító sátrak között.
Délután kettőkor a faluban felvonult a testvértelepülés, a magyarországi Demecser rezesbandája, mintegy kései ébresztőként riogatva a helyszínre a falubelieket. Mert a lekvárvásárló vendégek már reggeltől ott voltak, vásárolták is a befőttesüvegekbe, műanyagdobozokba, no meg a babos-kockás anyaggal lekötött cserépkancsókba rakott lekvárt. A tavalyihoz viszonyítva mintegy két és félszeres áron, de még így is olcsóbban, mint amennyiért hipermarketekben árulják a délvidéki „iparit”. Ami – valljuk meg – csak halvány utánzata ennek.
A fesztivál egyik kiötlője, a demecseri Szivárvány Közművelődési és Szabadidős Egyesület elnöke, Kiss Gyuláné elmondta: „Próbáltunk segíteni a járaiakon, hogy megtalálják az amúgy hagyományos, de úgy tűnt, elfeledett tevékenységgel a túlélési lehetőséget. Úgy látom, sikerült. Idén már sokkal több a lekvár, legalább kétszer annyi a látogató, látszik tehát a haladás, s talán az út is a piac felé való kitörés felé.” A demecseriek bográcsokban főzték a gulyás különböző „válfajait” a szilvás-üstök közelében – saját alapanyagokból.
Estére, amikor elkezdődött a kulturális műsor – ár ide, drágaság oda – a teljes felkínált szilvalekvár-készlet gazdát cserélt. Az utcabálon és a Vecker-koncerten már jobbára sört meg járai pálinkákat nyalogattak a bulizók, nem lekvárt.
