Alig akad olyan magyarlakta városa Erdélynek, amelyről az elmúlt hetek-hónapok során ne röppentek volna fel a magyarok elleni jogsértésekkel kapcsolatos hírek.
Nagyváradon például köztér- és utcanév-változtatással kívánják nyomatékosítani, kik az urak a városban, Marosvásárhelyen az orvosi egyetemen máig nem oldódott meg a magyar nyelvű oktatás helyzete, mi több, újabban középiskolákba is begyűrűzött a román nacionalizmus, előbb a kétnyelvű oklevelek ütötték ki a biztosítékot a hivatásos nemzetvédőknél, majd a tanévzáró ünnepségen dulakodásba torkollt a magyar szülők kétnyelvűséget hirdető akciója.
De még üdülőtelepről is érkeznek olyan sajtójelentések, miszerint eltűnt gyermek keresésére sem engedélyezték a magyar nyelvű felhívást. Nem jobb a helyzet térségünkben sem: a nagy feljelentő elődje nyomába lépő új prefektus pert indított Barót polgármesteri hivatala ellen a városháza-felirat miatt, mindeközben pedig a brassói táblabíróság érvénytelenítette Kovászna Megye Tanácsának megyezászlóról szóló határozatát.Mintha valakik készakarva gondoskodnának arról, hogy mindenütt – a strandtól, parktól kezdődően az oktatási és állami intézményeken át az igazságszolgáltatás palotájáig – azt érezzük: másodrangú állampolgárai vagyunk ennek az országnak.
Nehezen hihető ezért, hogy véletlen egybeesésekről lenne szó, sokkal inkább úgy tűnik, összehangolt, központilag irányított stratégia mentén hoznak újabb és újabb, nemzeti önérzetünket sértő intézkedéseket. Megeshet, reakciókészségünket tesztelik így, a forró nyár küszöbén, hadd lássák, mire számíthatnak, ha ősszel nyélbe ütik a közigazgatási átszervezést, s olyan régióba olvasztják be Székelyföldet, amelyben a magyarság aránya 30 százalék körülire csökken, megeshet, autonómiatörekvéseink erősödésének kívánják elejét venni, megfélemlítésünket célozzák ezek az akciók – bármiként legyen is, bármilyen sötét szándék álljon e magyarellenes megnyilvánulások mögött, ha válaszunk nem kellőképpen határozott és ugyanannyira összehangolt, sikerrel nem járhatunk.
Mintha kezdenének ugyan ráébredni erre a magyar politikai pártok és szervezetek is, az együttműködési szándék kinyilvánításánál azonban többre volna szükség: legalább a régiósítás ügyében egységes akciótervet kellene kidolgozni, és együtt cselekedni, mégpedig mielőbb. Az idő ugyanis nem nekünk dolgozik.
Farcádi Botond
Háromszék