Szászrégen.ro hírek és információk a városból
Related Articles
Ne űzzetek gúnyt Erdélyből és az egyesülésből! Ezzel a felszólítással kezdi jegyzetét Cristian Câmpeanu újságíró. A România Liberă napilapban november 30-án megjelent írás vélhetően sok nacionalistánál kiütötte a biztosítékot, viszont kétségtelen, hogy az újságíró véleménye állja a helyét, és elolvasása után számos kérdés fogalmazódik meg az 1918. december elsejei gyulafehérvári kiáltvánnyal kapcsolatosan még román honfitársainkban is, nemhogy az autonómiáért különböző síkokon harcoló székelyföldiekben. Miket ígértek akkor a Nagy Egyesülés kiötlői, aláírói? Mi valósult meg belőle? Miért gondolja úgy egyre több erdélyi, hogy nem egészen száz évvel a nagy egybeborulás után jobb lenne, ha külön utakon járna a Regát és Erdély?
A román nemzeti ünnep jó alkalom, hogy emlékeztessük politikusainkat: elhanyagolják a nemzeti egység megőrzésére vonatkozó alapvető kötelességüket, és elhanyagolják, gúnyt űznek a történelmi Erdélyből, a korona ékkövéből írja Cristian Câmpeanu. Véleménye szerint a románoknak nem kell hosszabb utat megtegyenek, hogy Nyugatra érjenek, ugyanis elég, ha átmennek a hegyeken, és mondjuk Râmnicu Vâlcearól megérkeznek Nagyszebenbe, vagy a Prahova völgyén át Brassóba, és szembesülnek azzal a nyilvánvaló kulturális és gazdasági különbséggel, amelyik az egykori királyság és Erdély között létezik.
A városok tisztábbak és gondozottabbak, az emberek kedvesebbek és kevésbé enyves kezűek, mint a regátiak, az életszínvonal magasabb. Úgy tűnik, a bánságiak és az erdélyiek hatékonyabb gazdaságfejlesztő eszközökhöz nyúltak, mint az ország más részein élő románok, és ez nemcsak az eltérő kultúrákból adódik, sem az OsztrákMagyar Monarchia örökségének betudható, hanem azoknak a gazdasági lépéseknek, amelyek az Európai Unióhoz való csatlakozással csak felgyorsultak. Temesváron ez már régen tapasztalható volt, viszont az utóbbi öt évben kiterjedt egész Erdélyre ez alól talán a székely megyék képeznek kivételt, amelyeket a bukaresti hatalom nem támogat még annyira sem, mint a tartomány többi részét. Erdélyben alacsonyabb a munkanélküliség, illetve jobbak az életkörülmények még akkor is, ha a Nemzeti Statisztikai Hivatal fejlesztési régiókra bontva hülyíti saját magát és a népet is a különböző térségek dübörgésével, áladataival.
A látottak és a részadatok birtokában kijelenthető írja Câmpeanu , hogy Erdély az a térség, amely a legtöbb pénzzel járul hozzá a Nemzeti Bruttó Össztermeléshez (GDP). Ennek tükrében felháborító, hogy míg egyes városok tetemes összegeket fizetnek be a költségvetésbe, addig keveset kapnak vissza. Példaként Kolozsvárt és Konstancát említi természetesen ez utóbbit haszonélvezőként.
Román félelem vagy a jövő valósága?
Meglátása szerint a befektetők és a turisták zöme inkább Erdélyt keresi fel, ha nem muszáj, nemigen teszik be a lábukat a Regát földjére. Az erdélyiek nélkül a Szociáldemokrata Párt 1990-től megszakítás nélkül vezette volna az országot, és még az Európai Unió küszöbére sem engedtek volna bennünket véli az újságíró, aki szerint a pártbulikon vagy kampányban előkerülő, Noi suntem români kezdetű mellveregetős nóta helyett jobban oda kellene figyelni Erdélyre, masszívan beruházni az ottani infrastruktúrába, hiszen az a kapu Európa felé. Ehelyett 22 alatt egyetlen autópályát sem tudtak ott megépíteni.
Nem azzal teszel bizonyságot a nemzet iránti hűségről, hogy habzó szájjal szidod a magyarokat és Magyarország kormányát, hanem úgy, ahogyan a szomszédos állam vezetése: kapcsolatokat teremtve Európa többi részével. A nagy igazság az, hogy Erdély és a Bánság nem Bukarest irányításától fejlődött, hanem attól, amit helyben megvalósítottak írja a lap újságírója, hozzátéve, hogy az elmúlt 22 évben Erdélyt mindössze pénzeszsákként kezelte a központi hatalom, de valójában csak december elsején jut Bukarest eszébe, amikor előtérbe kerül a nagy egyesülés és a nacionalizmussal fűszerezett önmutogatás Gyulafehérváron.
Mindezek tükrében az Európai Unióhoz való csatlakozással járó decentralizáció drámaian megváltoztathatja a történelmi területek jövőbeli alakulását: eljöhet az idő, amikor nem a magyarok, hanem az erdélyi románok jutnak arra a következtetésre, hogy az ország déli része valójában a lábukhoz kötözött kolonc, ami meggátolja őket a fejlődésben. És akkor rájönnek, hogy a nyolcmillió lakossal rendelkező Erdély a fejlődés- és a versenyképesség birtokában egy új, önálló lábakon megállni képes európai állammá válhat.
Hossu püspök végzete
A cikk online változata egyébként mintegy kétszáz hozzászólást eredményezett, jelezve a téma érzékenységét (egy párat bevágtunk ide az oldalra is, szemléltető gyanánt). Érdekes, hogy a megszokott szélsőjobbos hozzászólások mellett higgadtan, mértéktartóan és teljesen objektíven állnak hozzá az olvasók a kérdéshez, nem ritka az a regáti bejegyző, aki a sors azon fintorán kesereg, hogy jó időben született, csak rossz helyen, ő bizony szívesebben élne egy becsületes Pista vagy Fritz mellett.
A történelmet jobban ismerő olvasók 1918 utáni diplomáciai levelezések részleteit is bemásolták a hozzászólások közé, azt bizonyítandó, hogy maguk a nagy egyesülés erdélyi kiötlői és támogatói is rövid időn belül belátták, mekkora hibát követtek el, mikor az összeborulást támogatták a királysággal. Többen kifogásolják, hogy a gyulafehérvári nyilatkozat egyes passzusai sosem voltak betartva (ezt mi, magyarok tudjuk a legjobban szerk. megj.), nem létezik a megígért, széles körű önrendelkezés, az anyagiak egyenlő mértékben való elosztása.
Maga a cikk szerzője az 1918. december elsejei nyilatkozat felolvasójának, Iuliu Hossu görög katolikus püspök végzetének rövid ismertetésével zárja írását. A püspök aki a kiáltványt a magyarság számára e gyászos napon felolvasta azon találta magát, hogy az egyesülést éppen a létrehozott új állam gúnyolja ki: a görög katolikus egyházat erővel felszámolták, őt magát pedig bebörtönözték, mivel nem volt hajlandó áttérni az ortodox hitre. Hossu 1948-tól 1970-ben bekövetkezett elhunytáig szobafogságban élt. Halála előtt két hónappal még egyszer felolvasta a kiáltványt (erről hangfelvétel tanúskodik a http://mnuai.ro/sala-unirii/?p=11 oldalon), de azt nem tudni, hogy meggyőződésből tette-e vagy erőszak hatására.
Bartos Lóránt
Székely Hírmondó
