Marius Pascan a Bánffy-erdők visszaszolgáltatásának a megakadályozásáról beszélt

A Felső-Maros menti Bánffy-erdők visszaszolgáltatásának a megakadályozását tartja mandátuma egyik legfontosabb eredményének Marius Pascan, Maros megye prefektusa.

A román kormány Maros megyei képviselője azt követően vonta meg kedden a mandátuma mérlegét, hogy benyújtotta lemondását a prefektusi tisztségből. Pascan ugyanis független jelöltként, de a Demokrata Liberális Párt támogatásával indul a június 10-i helyhatósági választásokon a Maros megyei Tanács elnöki tisztségéért.

Amint a Székelyhon portál idézi, az erdő-visszaszolgáltatással kapcsolatban a prefektus elmondta: „Bánffy a Horthy-kormány tagja volt, vagyis a román állam ellensége, neki pedig az ország vagyonának a védelme a fő feladata”. A Tirgumureseanul portálon közzétett írásos beszámoló szerint a prefektus hét olyan perben érte el, hogy az ügy visszakerüljön a Maros megyei törvényszékről alapfokra a szászrégeni bíróságra, amelyekben több tízezer hektár erdőt igényeltek vissza az egykori tulajdonos magyar arisztokraták leszármazottai. A prefektus szerint ezek az erdők nem a kommunista államosítás által kerültek állami tulajdonba, hanem már 1945 előtt az Ellenséges Vagyonokat Ellenőrző és Kezelő Pénztár (CASBI) fennhatósága alá tartoztak.

Rózsa József ügyvéd, az örökösök jogi képviselője az MTI-nek elmondta, a CASBI-ra való hivatkozást már rég megvizsgálta és elutasította a bíróság egy tízezer hektáros erdőterület visszaigénylési perében. 2008 novemberében született a Maros megyei törvényszéken jogerős, megfellebbezhetetlen ítélet a visszaszolgáltatásról, a prefektus azonban három és fél éve megtagadja, hogy aláírja a visszaszolgáltatási jegyzőkönyvet.

Rózsa József hozzátette, sajátos a helyzet, mert nem lehet „odatenni” a bírósági végrehajtót, hogy írassa alá a dokumentumokat a prefektussal. Az ügyvéd hozzátette, nem ez az egyetlen tulajdon-visszaszolgáltatási ügy, amelyben a Maros megyei prefektus megtagadta a jogerős bírósági ítélet végrehajtását. Azt is megjegyezte, moldvai román arisztokrata családoknak és a román ortodox egyháznak több tízezer hektár erdőterületet juttatott vissza az állam ugyanazon törvény alapján, amelyre hivatkozva az erdélyi magyar arisztokraták igényelték vissza birtokaikat.

Hozzátette, Erdély más megyéiben sem ütközik általában akadályba a restitúció. A Kendeffy család leszármazottai tízezer hektárt meghaladó erdőterületet kaptak vissza Hunyad megyében – emlékeztetett.

MTI

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Meghívó keresztavatásra.2024. augusztus 11-én a Határvadász emléktúrák nyitórendezvényeként, a honvédő harcok kezdetének 80. évfordulója alkalmából, közadakozás révén keresztet állítunk az Óriás-tetőn (Havas-tető), a hazáért elesett katonák emlékére.

„Néma keresztek, beszéljetek.Kit rejt a mély? Kit őriztek?Én hallgatom, én itt leszek,Néma keresztek, beszéljetek.”Kárpátia2024. augusztus …