Szászrégen.ro hírek és információk a városból
Related Articles
Városunk egyetlen természeti szimbóluma ez, melynek nagyon sok szerencsétlenséget kellett túlélnie. Az 1848-as forradalom győzelme emlékére ültették a magyar forradalmárok, de ugyanakkor a tatárok legyőzésére is akartak ezáltal emléket állítani. Természeti csapások is sújtották, villámcsapás során súlyos égéseket szenvedett.
Az idők során égéseiből sikerült kigyógyítania magát, de sajnos néhány, természetet nem becsülő fiatal újra megégette. A tölgyfa belsejét teljesen elégették, csupán a kérge maradt épen.
Ekkor a város elhatározására 1983-ban cementet öntöttek a fa belsejébe. Egy ideig teljesen kiszáradtnak, halottnak tűnt, levelei egyáltalán nem nőttek, de egy idő után újra életre kelt. Leveleket is hajtott, és amint növekedett a belsejében lévő cement is megrepedt, és új törzset növesztett. A cement maradványai ma is láthatók, ha fentről vagy az északi oldaláról szemléljük a tölgyfát.
A szászrégeniek számára mindig is különös jelentőséggel bírt ez a fa, mindeninek fűződött hozzá gyerekkori emléke. Szinte minden vasárnap meglátogattuk: „Megyünk a Egyfához?”-mondogattuk. Amikor a meleg napokon koronája alatt megpihentünk, éreztük ennek a fának a nagyságát, azt az elképesztő erejét, amely életben tartotta. Ha kérgét megérintettük éreztük, hogy átadja melegségét, valósággal feltöltött bennünket.
Kívülről szemlélve, a kérge és a vastag ágak a hosszú, és nehéz idők múlásáról tanúskodnak, de belülről boldogságot áraszt, hiszen ennyi időn keresztül sikerült életben maradnia. Az új generációk számára nem sokat jelent ez a természeti csoda, letörik az ágait, szemetet hagynak mellette, megsértik, olykor még köpködnek is rá. A fénykép elkészítése a köré halmozódott szemetet, letörött ágakat összeszedtem, letörölgettem, megtisztogattam. Nagyon sajnálom ezt a fát, a boldogsága a végét járja, már szinte senki nem szereti, és mindenki közömbösen megy el mellette.
Elképzelem, amint egymagában kesereg és kérdi: „Mit vétettem, hogy ezt érdemlem?”.
Nagyon tisztelem ezt a fát, tiszta szívemből szeretem, és hiszem, hogy valahol mélyen ő is tudja ezt. Szeretném, ha az Egyfa (románul Stejarul Singuratic) örökké élne, vagy legalább még néhány száz évet, anélkül, hogy valaki vagy valami is bántaná.
Borbély Éva
